Nem minden az, aminek látszik…

A következő összeállítással segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az esküvőszervező céget a lehető legfelkészültebben tudják kiválasztani. Az esküvőszervezésben Magyarországon nincsenek lefektetett szakmai standard-ek, bárki állíthatja magáról, hogy esküvőszervező. Tudom, hogy a következő kérdések összeállításával úttörő szerepre vállalkoztam, de ezzel az esküvőszervező szakma minőségének fejlesztéséhez kívánok hozzájárulni. Önök pedig útmutatónkkal meg tudják ítélni, hogy a kiválasztott esküvőszervező (cég) gyorsan és profin meg tudja-e szervezni életük legszebb napját.

Az alábbiakban összefoglalva bemutatjuk, melyek azok a kérdések, amelyeket hitelt érdemlően és kimerítően meg kell válaszolniuk azoknak az esküvőszervezőknek, akikhez Önök segítségért fordulnak.

 

Hogyan válasszunk esküvőszervező céget?

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Mit ért azon, hogy a lehető legjobb szolgáltatást kapom?
  2. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen szakmai háttérrel és hány éves tapasztalattal rendelkezik az Ön cége?
  3. kérdés, amit fel kell tennie: Mennyire széleskörű a szolgáltatásaik kínálata? Egyedi ötletek kivitelezését vállalják-e?
  4. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen biztosítékokat, garanciákat tartalmaz a szerződésük?
  5. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen lépések vezetnek végig a közös munka (esküvőszervezés) folyamatán?
  6. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen költségei, díjai vannak a szervezői közreműködésnek?
  7. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen költségekkel kell számolni az esküvő kapcsán: tehát mennyibe fog kerülni az Önök esküvője?

Plusz 1: kérdés, amit fel kell tennie: Vannak-e elérhető ajánlói?

A fenti kérdéseket esküvőszervezője kiválasztása előtt mindenképpen érdemes tisztáznia, ugyanakkor ez nem egy minden részkérdésre kiterjedő lista. Ha azonban ezeket a kérdéseket tisztázza és megfelelő válaszokat kap, akkor nyugodt lehet, hogy Ön közelebb került álmai esküvőjének megvalósításához.

 

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Mit ért azon, hogy a lehető legjobb szolgáltatást kapom?

 

Amire Ön számíthat:

Mindenki mondhatja, hogy kiváló szolgáltatást nyújt, de mit is értünk ez alatt? Önnek tudnia kell, hogy minden megkeresése, e-mail-je megválaszolásra kerül maximum 24 órán belül. Biztosnak kell lennie abban, hogy az Ön esküvője gyakorlott szervező kezébe kerül, aki azt megfelelő gondossággal fogja kezelni. Hogy mit is jelent ez pontosan, azt nagyjából a többi pont részletesen tartalmazza, de mindenképpen egy segítőkész hozzáállást kell tapasztalnia. Nyitottságot, kreativitást, és nyugodt, profi problémamegoldó, segítő kezet.

Miért fontos ez?

Ön ezzel a megbízással egy profi esküvőszervezőt fog találni, tehát fontos, hogy az illető személyisége is megnyerő, pozitív legyen, találják meg a közös hangot. Ha ez az első beszélgetésénél nincs meg, akkor később is csak nehezen alakulhat majd ki. Ez hátráltatja a gördülékeny kommunikációt, ill. hogy az esküvőszervező ráérezzen arra, hogy mi is az, amit a pár pontosan keres egy-egy esküvői szolgáltatás kapcsán.

A Profi Esküvőtervező…

Minden bejövő megkereséssel 24 órán belül foglalkozunk, hogy Ön ne maradjon kétségek között egy bizonyos témában, illetőleg hogy azonnali segítséget, ötleteket kapjon a szervezésben az adott kérdése vagy kérése kapcsán.

 

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen szakmai háttérrel és hány éves tapasztalattal rendelkezik az Ön cége?

 

 

Amit Önök elvárhatnak:

Minimálisan 3 év esküvőszervezői (gyakorlati!!!) tapasztalatot, de 5 vagy több év még jobb! Az is fontos, hogy az Ön esküvőszervezője ne csak tapasztalattal, hanem minél szélesebb körű szakmai képesítéssel és kapcsolatrendszerrel is rendelkezzen.

Amiért ez a tapasztalat elvárható:

Az esküvőszervezők az első 3 évben rendszerint átesnek azokon a „gyerekbetegségeken”, amelyek alkalmanként komoly megakadásokhoz vezethetnek az esküvőszervezés folyamán. Minimum 3 vagy 4 éves tapasztalattal azonban várhatóan sokkal nagyobb biztonsággal meg tudják ítélni, hogy milyen lépésekkel lehet különleges és emlékezetes esküvőt szervezni. Mindezzel együtt abban is biztosak lehetnek, hogy az esküvő kellékeit, részleteit úgy állítja össze egy tapasztalt szakember, hogy az a lehető legjobban illeszkedik majd az Önök elképzeléseihez, egyéniségéhez.

Szakmai felkészültség:

Az esküvőszervezésnek, mint minden szakmának megvannak a sajátságos vonásai, fontos elemei, melynek során minden apró részletre gondolni kell. Ezeket összehangolni, és figyelemmel kísérni a profi szervező feladata.

Amire tehát Önnek figyelnie kell:

Legalább 30-40 sikeres esküvő megszervezése legyen az illető cég múltjában, mivel ennyi tapasztalat általában elegendő ahhoz, hogy a széleskörű és megbízható kapcsolatrendszert kialakítsa az esküvőszervező cég, illetve a legváratlanabb helyzetek esetén is a legnagyobb nyugalommal és biztonsággal tudjon reagálni és cselekedni, mindezt úgy, hogy ebből az esküvői vendégek semmit ne vegyenek észre.

Érdemes megnézni még:

Hogy a kinézett esküvőszervezőnek milyen partnerei és milyen referenciái vannak? Milyen saját honlappal és egyéb kiadványokkal rendelkezik (igényes szórólap, névjegykártya, katalógus, stb.), hány és milyen weboldalakon tesznek róla említést? A személyes beszélgetés során milyen benyomást kelt? Mennyire profi megoldást vázol az esküvői elképzeléseikkel kapcsolatban, és mennyire megnyugtatóan válaszolja meg az Önök kérdéseit.

Törekedjen arra, hogy olyan céget keressen, aki egyedi esküvőket szervez. Az „így szoktuk” és minden más sablon erőltetése nem gyakorlott esküvőszervezőre vall. Ha több cégtől is ugyanolyan ajánlatokat kap, vagy ugyanolyan sémára, kérdezzen rá, mitől egyedi a szolgáltatásuk. Válassza az értékeset, az egyedi szolgáltatásokat nyújtó céget.

Végül, de nem utolsósorban a lényeg:

Egyáltalán cégként működik-e az illető. Egy esküvőszervezői tanfolyam elvégzése még nem elegendő ahhoz, hogy valaki azonnal profi esküvőszervező legyen (6 hétvége !!!! ???). Sokan mégis így fognak bele ebbe a szakmába, létrehozva egy látványos weboldalt (vagy még azt sem), várva hogy majd „jön a megrendelő, és lesz munkám”. Ezek a kezdők gyakran még vállalkozói igazolvánnyal sem rendelkeznek, mert „nem akarják fizetni a vállalkozói járulékokat” addig, ameddig nincs bevétel.

Ez vajon mennyire kelti profi, gyakorlott szakember benyomását az Ön számára?

A Profi Esküvőtervező…

Cégként működik (Aranyláng Rendezvényiroda), tíz éves tapasztalattal az esküvők és más rendezvények kapcsán.

Minden esküvőt teljesen egyedien tervezünk meg és hangolunk össze az apró részletek alapján. Így az Önök esküvője garantáltan senki máséra nem fog hasonlítani.

 

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen széleskörű a szolgáltatásaik kínálata? Egyedi ötletek kivitelezését vállalják-e?

 

Széleskörű szolgáltatáson azt értjük, hogy csak az esküvő helyszínében és szokásos dolgaiban segítenek (fotózás, esküvői film, zenekar, vőfély), vagy kérhetők extra szolgáltatások is, mint pillangóröptetés, esketés kültéri helyszínen, egyedi autó, … stb. Tehát érdemes rákérdezni, hogy milyen egyedi szolgáltatásaik vannak, hisz az egyedi szolgáltatások teszik egyedivé a céget, és ez garantálja azt, hogy az Önök esküvője különleges lesz.

A széleskörű kínálathoz tartozik az is, hogy szolgáltatásonként Önök hány ajánlat közül választhatnak. Tehát pl. hány fotósuk van (egy vagy kettő nem elég), hány zenekaruk (három vagy négy nem elég, mert abból nem lehet a megrendelő igényei szerinti széles kínálatot nyújtani), stb.

A Profi Esküvőtervező…

10 éves szakmai múltjában, több mint 300 esküvővel, összegyűltek azok a személyes kapcsolatok és tapasztalatok, melyek alapján minden esküvőre személyre szabottan ajánlunk/szervezünk fotóst, operatőrt, dekoratőrt, stb.

Mivel minden általunk ajánlott szolgáltatást személyesen kipróbáltunk, így Önöknek tiszta szívvel és teljes körű tapasztalatokkal tudunk ajánlani.
Nálunk nem csak 3-ból lehet választani. Ha valakinek több ideje, vagy kedve van, akár tíz fotós anyagát is átnézheti és együtt szűkítjük a kört, miközben a fotóstól elvárt újabb és újabb szempontokat beszéljük át.

 

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen biztosítékokat, garanciákat tartalmaz a szerződésük?

 

Van-e egyáltalán írásos szerződés? Milyen?

Sajnos rengeteg esküvőszervező dolgozik úgy, hogy nem köt írásos szerződést ügyfeleivel. Ezektől óva inteném a Kedves Megrendelőket. Még akkor sem, ha semmiért nem kell előre fizetni.
(Ha nem fizetnek előre, akkor hogyan lehetnek biztosak abban, hogy a megrendelt szolgáltatások valóban le lesznek foglalva a részükre?)

A szerződésben nézzük át a következőket:

Mindenképpen akkor tegyük meg, még mielőtt bármilyen komolyabb elhatározásra jutunk a megbízást illetően. Tekintsük át a főbb elemeit, melyik fél milyen kötelezettségeket vállal, milyen fizetési ütemezéseket tartalmaz, milyen kedvezményeket nyújt.

Mik a lemondás feltételei?

Rendkívül fontos kitérni rá. Ne fogadjuk el azt, hogy „úgysem lesz semmi baj”, hisz történhetnek előre nem látható események. Nem mindegy, hogy elveszítjük az összes befizetett foglalót, vagy csak annak egy részét, vagy esetleg az egész esküvő áttehető egy későbbi időpontra mindenféle pénzveszteség nélkül.

(Ha nem esküvőszervezőn keresztül foglalunk le étteremet vagy szállodát az esküvőnkre, sok helyen kötbért számolnak lemondás esetén, és ezt ki is fizettetik velünk. Az ügyes esküvőszervező cég nem köt ilyen szerződéseket, és ügyfeleit is óvja ezektől).

A Profi Esküvőtervező…

Többféle szerződést dolgozott ki a különböző igényekre, ezek mellett teljesen egyedi szerződéseket is összeállít, ha megrendelője igényeit ez szolgálja a legtökéletesebben.

Értékes garanciái minden kétséget eloszlatnak, és minden igényt kielégítenek.
Nem utolsósorban napjaink esküvőszervezői közül is kiemeli.
Kérjük, tanulmányozza át  ezeket az értékes garanciákat.

 

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen lépések vezetnek végig a közös munka (esküvőszervezés) folyamatán?

 

Esküvőszervezés menete

Célszerű rákérdezni, hogyan zajlik a gyakorlatban az esküvőjük kivitelezése lépésről lépésre. Ne hagyják magukat lerázni az „ez még korai”, vagy hogy „ez nem fontos” válaszokkal.
Amire nincs konkrét válaszuk most, arra nem lesz később sem.

Amit Önök elsőre nem értenek, azt feltétlenül tisztázzák, mégpedig alaposan. Így gördülékeny lesz a közös munka.

Ki mit vállal?

Fontos előre tisztázniuk azt, hogy mit vállal az esküvőszervező, és milyen tennivalókat kíván az Önök részéről a közös munka.
Előfordul, hogy tisztázatlanul marad, hogy ki szervezi a polgári esküvőt, a templomit, vagy hogy a templomba külön kell-e dekoráció, hogy az esküvőre a meghívón kívül még kellhetnek ültető és köszönet kártyák, menükártyák, asztalszámok, ülésrend, vendégkönyv, stb…

A Profi Esküvőtervező…

Által kivitelezett minden esküvő teljesen egyedi. A szervezési folyamat nagyjából az alábbi:

Az első személyes beszélgetés során tisztázzuk:

  • Van-e elképzelésük arról, hogy milyen jellegű esküvőt szeretnének (modern, romantikus, stb.)
  • Hány vendéggel kalkulálnak
  • Milyen lényeges kéréseik vannak az esküvő egyes részleteit, szolgáltatásait tekintve
  • Mi az, amit Önök szeretnének intézni, mi az, amit ránk bíznak.
  • Mikor mit kell intézni, és közben mire érdemes odafigyelni
  • Várható költségek tervezése
  • Garanciáink átbeszélése: miért fontosak az Ön számára

Kapcsolattartás:

Egyeztetjük, hogy milyen gyakorisággal és milyen formában szeretnének tájékoztatást kapni a munkánk éppen zajló eseményeiről. (pl. heti e-mail, vagy havi személyes találkozó, külföldiek esetében főleg Skype.)

A közös munka folyamata:

Önök a kért tájékoztatási forma keretei között tudnak dönteni esküvőjük minden kellékéről, szolgáltatásáról (helyszín, fotós, stb.)
Minden esetben együtt keressük fel a kiválasztott szolgáltatókat, a vacsorahelyszínre próbavacsorát szervezünk.
Minden egyéb szolgáltatásunkról videók, fotók és más referenciák alapján tudnak dönteni.
Mindenről írásos szerződés készül garanciákkal.

A nagy naphoz közel:

Az esküvő előtt egy-két héttel részletes forgatókönyvet készítünk a tervezett eseményekről, és az intézendő feladatokról.
Részletes költség-elszámolást is készítünk a szolgáltatóknak kifizetett előlegekről, hátralékokról, ill. igény szerint ezek rendezését is vállaljuk, hogy Önöknek a nagy napon ezzel ne kelljen foglalkozniuk.
Az esküvőn végig ott vagyunk, biztosítva ezzel azt, hogy minden a megrendelt minőségben megtörténjen.

Minden további részletet a személyes beszélgetések során tisztázunk.

 

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen költségei, díjai vannak a szervezői közreműködésnek?

 

Bizonyára Önt is foglalkoztatják a következő kérdések:

  • Mennyibe is kerül az esküvőszervezés valójában?
  • Ha magam szervezem, olcsóbban tudom-e kihozni?
  • Ha szervezőt bízok meg, akkor lesz-e beleszólásom a dolgokba?
  • Ha szerződést kötök egy esküvőszervező céggel, akkor hozhatok-e én attól még más forrásból talált zenekart, fotóst, vagy egyéb más szolgáltatást?

Jutalék vagy külön díj?

Alábbiakban a két fő irányvonalat mutatjuk be, majd érdekes véleményeket olvashatnak az egyes módszerek gyakorlatban való működéséről.
Átolvasás után bizonyára már tudni fogja, hogy az Ön számára melyik a kézenfekvőbb megoldás.

  1. módszer: Ha az esküvőszervező nem kér külön pénzösszeget a szolgáltatásaiért

Hogy is van ez? És miért éri meg ez neki egyáltalán? Ezt nem jelenti feltétlenül azt, hogy drágábbak lesznek az általa kínált/szervezett esküvői szolgáltatások, mintha Önök találták volna meg mondjuk ugyanazt az éttermet. Nem. Az étterem kedvezményt ad az esküvőszervezőnek amiért rendszeresen, és sok rendezvényt szervez számára, mely neki jelentős forgalom- és bevétel növekedést hoz, hirdetési költség, vagy különösebb erőfeszítés nélkül. Így a szervező munkája kifizetésre kerül az étterem (vagy más szolgáltatók) által.

Esetleg Önben is felmerül a gyanú, hogy akkor nem a legjobb szolgáltatást fogja kapni, hanem azt az éttermet ajánlja majd a szervező, ahonnan (több) jutalékot kap, és nem azt, ami az Ön számára a legmegfelelőbb.

Mindez azonnal elkerülhető, ha tíznél több lehetőséget kínálnak, és Ön érzi, hogy egy valóban széles kínálatából Ön választhat, és semmit nem erőltetnek.

Példa:
A köznapibb életből minderre példa, amikor mondjuk Ön megbíz egy ingatlanirodát, hogy keressen az Ön számára 20 millió forint értékben egy ilyen és ilyen paraméterekkel rendelkező házat. Önt sem érdekli, hogy a ház eladója mennyit fizet az ingatlanügynöknek a munkájáért. A lényeg, hogy Önnek ne kerüljön plusz időbe és pénzbe a ház keresése, és a megadott áron kapjon egy szép házat.

  1. módszer: Ha az esküvőszervezésnek díja van:

Itt az ügyfelek többsége azonnal biztonságban érzi magát, és azzal a gondolattal nyugtatja magát, hogy ha már fizet valamiért, akkor nyilvánvalóan a legjobb szolgáltatást kapja a pénzéért.  Sajnos nem feltétlenül van így. Minden esetben vesse alapos vizsgálat alá azt, akinek fizetni fog!

Az esküvőszervezés díja lehet fix összeg, vagy a szervezett szolgáltatások értékének bizonyos százaléka. Ezen felül lehet rendelkezésre állási díj, kilométerdíj, tanácsadási óradíj, rendezvényfelügyeleti díj az esküvő napján, stb.

Példa:
Példa erre, ha Ön egy építész/kivitelező céget bíz meg, hogy álmai házát megtervezzék és megépítsék. Az építész felügyeli a tervezést, a zajló munkálatokat, ő felel az egyes részmunkák eredményéért, és később a műszaki átadásért. Tartja a kapcsolatot az egyes alvállalkozók (festő, kőműves, villanyszerelő, lakberendező), és a megbízó között, hogy minden a megrendelő igényei szerint alakuljon az építkezés során. Munkájáért egy előre megállapodott összeget kér.

Hasznos meglátások az esküvőszervezési szolgáltatás áráról

Engedjenek meg néhány gondolatot az esküvőszervezői árképzéssel kapcsolatban, melyet eddigi pályafutásom során hallottam házasulandóktól.

…Valaki szerint kifejezetten előnyös az, ha az esküvőszervező nem kér külön összeget a munkájáért, mert “így minden csak annyiba fog kerülni, amennyibe szervező nélkül kerülne”

…Ön biztos ebben?

… Van, aki nem szeretne esküvőszervezőt megfizetni, mert ha arra gondol, hogy ezért is pénzt kell kiadnia, akkor erős késztetést érez arra, hogy inkább nekiáll saját maga megszervezni az egész esküvőt.

… Ekkor még azonban nem tudja, milyen jelentős időt fog eltölteni ezzel.
… Ekkor még azt sem tudja, hogy a szolgáltatásokat, melyeket lefoglalt, jóval kedvezőbb áron is megkaphatta volna, ha szakember segítségével dönt.

… Meg fog döbbenni, de a legtöbb ember szerint “amiért nem kell fizetni, az gyanús: Vajon milyen szolgáltatást kapok azért, amiért nem is fizetek? Biztosan rám fogják sózni a legrosszabb dolgokat, vagy lesz valami kényszer, vagy egyszerűen csak nem törődnek velem kellőképpen.”

…Ön valójában esküvői szolgáltatásokat vásárol, melyeknek az árát megfizeti. Miért volna mindez ingyen?

… Van akinek konkrét problémája van (pl. nincs ideje vagy úgy érzi, nem ért hozzá), és azért keres egy szakembert, akit hajlandó jól megfizetni.

… Sokszor a fizetési szándék egyenesen arányos az időhiány vagy a nemtudás mértékével, de: kérem nézze meg jól, kire bízza a nagy napját! Nem biztos, hogy a legdrágább lesz a legjobbat nyújtó cég!

Ki így, ki úgy érzi jobban magát. „Személyi titkárt fogad”, vagy rábízza magát a „profi ingatlanirodára”?
A lényeg az, hogy Önök előre tudják, hogy mi mennyibe fog kerülni, miért kell fizetni és pontosan mit kapnak ezért. 

„Ha egy szerződésben az ár és minden egyéb feltétel mindkét szerződő fél érdekeit egyaránt szolgálja, akkor az üzletkötés előnyös volt. Ez a nyer-nyer üzlet.”
(Tonk Emil)

Az árat befolyásoló egyéb tényezőkről (a teljesség igénye nélkül):

Alapvetően az ár sokmindentől függ (ezt talán már hallotta más esküvőszervezőknél), de hogy néhány dolgot említsek, melyről sehol nem írnak:

egy igényfelmérő beszélgetésből kiderülhet az, hogy Ön az esküvőszervező jelenlétét szinte minden fontos mozzanatnál igényli: menjen el Önnel menyasszonyi ruhát próbálni, találkozzon Ön is a fotóssal, legyen ott az anyakönyv vezetővel való egyeztetésen, stb. Ez sokkal több munkaórát, befektetett időt igényel, ennek ezért általában külön díja van, melyet sok esküvőszervező óradíjban határoz meg, van aki pedig előre egy fix összegben. A tízezer forintos óradíj elfogadott mértékű ebben a szakmában, mint közreműködési díj, de a teljes esküvőszervezés során az itt-ott megjelenésekre ez akár több, mint százezer forintra is rúghat… Akkor hogy is van ez az ingyenes esküvőszervezés?

ha a kedves ügyfél úgy kívánja, hogy minden egyes alkalommal személyes találkozzunk, az megintcsak idő, pénz, tehát az árat befolyásoló tényező lesz.

ha a párnak olyan elképzelései vannak, mely előre láthatóan sok extra utánajárást igényel (pl. ritka különleges esküvői helyszín, vagy valamilyen kellék, stb.) akkor általában az erre szánt idő is beépül az árba.

 A Profi Esküvőtervező…

Az elképzeléseik meghallgatása után a lehető legjobb ajánlatot fogja tenni az Önök esküvőjének megtervezésével és lebonyolításával kapcsolatban. Lényeg, hogy a létrejövő szerződés kapcsán mindkét fél elégedett legyen, és kölcsönösen pozitív végeredménnyel záruljon a megegyezés.

Miért nincsenek csomagárak?

Mivel számunkra kiemelten fontos, hogy Önök semmiképpen ne fizessenek olyan szolgáltatásért, amire nincs szükségük, viszont minden Önök számára fontos szempontot figyelembe véve állítsuk össze az Önök esküvőtervezési ajánlatát – legyen szó esküvőtervezési díjról, vagy akár az egyes szolgáltatások árának megtervezéséről – és ezek összehangolásáról.

Az Önök esküvőjére elkészített költségtervet Önök folyamatosan nyomon követhetik, sőt, megadhatnak keretösszegeket, akár a teljes esküvőre, akár az egyes szolgáltatásokra vonatkozóan. Így az Önök számára kiemelten fontos szolgáltatások felé súlyozható a komplett esküvői költségvetés. Ez a Profi Esküvőtervező egyik fő feladata.

Hogyan zajlik az esküvőtervezés (és egy extrákat is tartalmazó csomagár itt:)

http://eskuvo-tervezo.hu/35-hiba-mely-tonkreteheti-eskuvodet-es-hogyan-keruld-el/

 

  1. kérdés, amit fel kell tennie: Milyen költségekkel kell számolni az esküvő kapcsán: tehát mennyibe fog kerülni az Önök esküvője?

Fontos kérdés, mellyel százezreket takaríthat meg

Mivel egy esküvő általában jelentős összegbe kerül, fontos tudniuk, hogy milyen kiadásokkal kell majd kalkulálniuk. Érdemes pontosan rákérdezni, hogy az egyes kellékek, szolgáltatások ára mit tartalmaz, hogy könnyedén összehasonlítható legyen (az olcsó mitől olcsó, a drága miért drága).

Bizalom és érthetőség

Az Önök konkrét kérdésére adott homályos válaszok az esküvőszervező céget kevésbé jó színben tüntetik fel. Mindenképpen törekedjenek arra, hogy konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kapjanak. Minden fontos kérdést tegyenek fel, még azelőtt, hogy megbízzák a céget.

Veszélyes lehet

Sajnos akadnak olyan kevésbé képzett „„profik”” ebben a szakmában, akik valamilyen ígérettel, vagy nagyon alacsony árú szolgáltatással kecsegtetnek.

Ezeken a helyeken vagy nincs megbízási szerződése az esküvőszervező cégnek a jegyespárokkal, vagy ha van is, akkor is nagyon egyszerű, szinte csak adatokat tartalmazó, minden konkrétumot, vállalási kötelezettséget mellőző.

Amikor végül az olcsó lesz a drága…

Fontos, hogyha Ön az „olcsó” kategóriából választ, feltétlenül legyen tisztában a lehetséges következményekkel.
Olcsó menü – éhen maradó vendégek
Olcsó zenekar – üldögélő, unatkozó vendégek
Stb.

 

A Profi Esküvőtervező…

Világosan, időben és kertelés nélkül megemlíti egy-egy szolgáltatás kapcsán az ÖSSZES VÁRHATÓ KÖLTSÉGET, ami azt jelenti, hogy ÍRÁSBAN IS VÁLLALJA, hogy az adott szolgáltatást semmilyen egyéb költség, kiadás nem fogja terhelni sem szerződéskötéskor, sem a későbbiek során, sem az esküvő napján, valamint azt követően sem. (Részletesen a 7 egyedülálló garanciánkról: http://eskuvo-tervezo.hu/garancia/)

Mivel nem ma kezdte a szakmát, így szinte minden szolgáltatás árát naprakészen tudja, melyeknek ismeretében Önök a további tervezésnek azonnali irányt tudnak szabni, már a kezdet kezdetén. Így minden átlátható és tervezhető az Önök részéről.

 

 

Plusz egy kérdés, amit fel kell tennie: Vannak-e elérhető ajánlói?

 

Önnek mindenképpen fontos, hogy az esküvőszervezőjét mások hogyan látják, milyen ismérvek, előnyök azok, melyeket mások látnak a cégről.
Ezen ismérveket a cég elégedett ügyfeleitől tudhatjuk meg.

Csak ilyen referenciákat fogadjon el:

A jó cégnek sok elégedett ügyfele van, névvel, telefonszámmal, akiket bármikor fel lehet hívni, hogy érdeklődjenek az esküvőszervező cég munkájáról.

Az az esküvőszervező cég, aki nem tud, vagy nem akar referenciákat megnevezni, nem tekinthető komolynak és megbízhatónak.
Az, hogy a honlapján, vagy más írásos reklám-anyagaiban miket mond, vagy hogy a Facebook-on hányan „lájkolják”, még semmit nem támaszt alá hitelt érdemlően.

A Profi Esküvőtervező…

Minden esetben megadja az Önök kérésére az elmúlt évek esküvőinek listáját, névvel, telefonszámmal.

A személyiségi jogok védelme érdekében ezt weblapunkon nem jelentetjük meg, de személyesen bármikor szívesen rendelkezésre bocsátjuk a szükséges referenciáik elérhetőségeit.

 

Kérdezzen kockázat és kötelezettség nélkül!

Küldje el sms-ben vagy e-mail-ben elérhetőségét, és a mi költségünkre részletesen válaszolunk az Ön összes kérdésére 24 órán belül!

Féth Tímea esküvőtervező

Tel: + 36 30 241 1219

E-mail: feth.timea@eskuvo-tervezo.hu

 

 

Hogyan szervezz tökéletes esküvőt 90 nap alatt???

Titkok, tippek, praktikák a tökéletes esküvőért

 

Hogyan döntheted el, hogy vállalható-e a kitűzött dátum?

Egyáltalán miért kell kitűzni dátumot már a legelején?

Lesz elég idő addig mindent megszervezni?

 

Amint lepergett előtted tervezett esküvőd filmje, gondolatban máris tovább szárnyalsz….

Minden nap számolod hány hét, és hány nap van még hátra a nagy napig.

Míg a naptár kockáiban minden nap egyforma, úgy a valóságban nincs két egyforma esküvő, így egyformán mindenki számára használható esküvő tervet, naptárt sem lehet készíteni.

Fontos, hogy mindenki a saját prioritásainak megfelelően tudja felállítani azt a szervezési sorrendet, amit aztán időbeosztásának, szabadidejének függvényében vállalhatóan teljesíteni is tud.

 

Hogyan használd ezt az útmutatót?

  • Néhány lépésben segítünk, hogyan kezdj hozzá a tervezéshez, mik a fő lépcsők, és mi lenne a körülbelüli sorrend a főbb dolgok lefoglalásához – a teljesség igénye nélkül – esküvődre.
  • Majd zárójelben jelezzük, hogy kb. mennyi idő kell majd erre rászánnod a megfelelő eredmény érdekében.
  • Most vedd elő a naptáradat, és kezdd el a lenti sorrendben a zárójeles részben lévő időket betervezni a naptáradba: pl. jövő szerdán kezded azzal, hogy kitaláljátok a Nagy Nap pontos időpontját.
  • Aztán nézd meg mikor érsz rá legközelebb. Oda írd be a sorrendben következő teendőt. Ha a teendő több napos, akkor sorban töltsd a naptáradban a szabad helyeket ennek megfelelően. Ha hamarabb odaérsz a naptárban az esküvő dátumához, minthogy végeztél volna a teendőkkel, akkor az esküvőd dátumát újra ki kell találni.
  • Ha még nem tervezted meg a dátumot, akkor itt a megfelelő alkalom, a módszer garantáltan működik. Íme:

 

1. lépés: AZ ESKÜVŐ DÁTUMA, VENDÉGEK SZÁMA

Mindenki ráér, aki számunkra fontos ezen a napon?

Van még szabad közreműködő erre a napra?

Van-e a kitűzött napra valami jeles esemény az országban, vagy a városban ahová az esküvőtöket tervezitek?

Adnak-e kedvezményt hétköznapra, egyáltalán szóba jöhet-e számotokra egy hétköznapi esküvő?

Sok-sok szempontot figyelembe véve lassan kialakul, hogy milyen körülmények között, MIKOR esküdnétek.

(4 nap: egyeztetsz a pároddal, a szűk családdal, esetleg külföldön élő tanunak felkérni szánt legjobb barátnőddel, aki „mielőbb” jelzi, hogy ott tud-e lenni az esküvődön. Készíts egy max. létszámot tartalmazó táblázatot, és egy minimumot. A két lista között lesz majd a végleges létszámotok. A helyszín keresésénél a max. létszámra keress helyet, hogy kényelmes legyen. Próbáld mielőbb pontosítani a létszámot.)

 

2. lépés: SEGÍTŐID

Fontos tisztázni már a legelején, hogy ki miben fog tudni segíteni Nektek, legyen szó tanuk, koszorúslányok, egyéb fontos résztvevők kiválasztásáról, és előzetes puhatolózásról, hogy tényleg támogatni fognak-e mindenben. Fodrászod, sminkesed vállal-e az esküvőd napján, ha nem ismersz jó szakembert, akkor kérj ajánlást ismerősöktől, barátnőktől. A sminkes és a fodrász célszerűen oda jön az esküvőd napján, ahol készülődni fogsz.

(6 nap: 2 nap tanuk, koszorúslányok stb. 3. nap fodrászok keresése, telefonálgatás, ajánlatkérés, bejelentkezés. 4. nap: próba frizura a választott fodrásznál. 5-6. nap sminkessel ugyanaz, mint a 3. és 4. napon a fodrásszal)

 

3. lépés: HELYSZÍN (vacsora)

Mindig nagy dilemma, hogy a polgári esküvőt kell-e előbb lefoglalni, vagy a helyszínt. Érdemes-e egyáltalán a lehetséges közreműködőkkel beszélni, ameddig még a hely sincs meg? (egy zenekarnak pl. teljesen mindegy, hogy hová kell majd mennie aznap, ha tetszik, foglald le nyugodtan.)

A helyszínválasztásnál nagyon fontos, hogy minden számotokra fontos szempontot figyelembe kell venni, ezért vegyél elő papírt, tollat, és egy finom vacsora után kérdezd ki erről a párodat. Ne ítélkezz, csak jegyzetelj. Ez az a téma, ami a férfiakat általában a legjobban érdekli. Kék vagy zöld, tüll vagy selyem, ez nekik teljesen mindegyJ Hogy hol, milyen helyen, és az esetek túlnyomó többségében nagyon is őket érdeklő kérdés az, hogy MENNYIBŐL fog ez kijönni.

Törekedjetek rá, hogy kitaláljátok, nagyjából milyen összegből szeretnétek kihozni mindezt, így sok felesleges árajánlatkéréstől, helyszínekre való mászkálástól, hosszas e-mail-es egyeztetésektől kímélitek meg magatokat.

Írjátok össze, hogy nagyjából milyen ételeket, italokat szeretnétek, ez segít a későbbi ajánlatok gyorsabb szelektálása, áttekintése során.

(szánj erre 10 napot legalább. ha több hónap vagy akár egy év van hátra az esküvődig, akkor a 30 sem merész szám.)

 

4. lépés: POLGÁRI ESKÜVŐ

Hivatalban, szabadtéren, különleges helyszínen? Érdeklődj a lakóhelyed szerint illetékes helyen, vagy ha különlegesebb élményre vágysz, akkor hallgass meg néhány szertartásvezetőt.

(5 nap: 1. nap a hivatali esküvő feltételeinek megtudakolása, szabad időpontok, stb. – itt figyelj, hogy a legtöbb anyakönyvi hivatalt csak egy héten egyszer vagy kétszer tudod telefonon elérni. Ha a hivatal mellett döntesz, kérjetek egy bejelentkezési napot, amire kb. 30 percet kell majd szánnotok.

  1. nap bejelentkezéshez szükséges iratok összekészítése, esetleges felkutatása, hiányzó iratok újra bekérése, személyi igazolvány stb. lejárati dátum ellenőrzése.
  2. nap: bejelentkezés házasságkötésre – a 30 perces beszélgetés, adatok felvétele, jegyzőkönyv.

3-5. nap: Ha érdekel a szertartásvezetős verzió, akkor a 3. lépés kimarad, és újabb 3 nap következik: 1 nap szertartásvezetőket keresel, 2.-3. nap találkozókra mentek, max. 3 legjobbat javaslom személyesen meghallgatni. Itt is lehet egy napon, akár egy órás különbséggel az ismerkedő beszélgetés.

 

5. lépés: TEMPLOMI ESKÜVŐ

A két fő irányzatra térnék ki. Ha katolikus szertartást terveztek, számítanod kell a jegyesoktatásra, ami kb. 6 alkalom lesz, és együtt kell mennetek. Ezért a templomi bejelentkezést célszerű minél előbb megtenni. Katolikus esküvő lehet az esküvő napján a polgári esküvő előtt, de a reformátusok csak a megkötött figyet „áldják meg”, azaz a templomi esküvőnek a polgári időpontja utánra kell esnie. Könnyebbség lehet, ha szűk körben összeházasodtok a hivatalban akár egy másik napon, így a templomi esküvő és a vacsora helyszín kényelmesebb, kevésbé „sűrű” program lesz Nektek és a násznépnek is az esküvő napján.

(ügyintézésre, jegyesoktatásra kalkulálhatsz összesen 10 napot. 2 nap templomokat keresel – célszerűen a tervezett vacsorahelyszínhez, vagy lakóhelyedhez közel, hogy ne kelljen majd aznap sokat utazni ide-oda a városban. 6 napot számolunk jegyes oktatásra, és további 2 napot arra, hogy ha mégis messzebb találtok vacsorahelyszínt az eredetileg kinézett templomtól, akkor oda át tudjatok jelentkezni. Sok helyen elfogadják a lakóhely szerinti templomban végzett jegyesoktatási igazolást.)

 

6. lépés: RUHÁK

Mielőtt bárhová elmész, próbáld körvonalazni magadban, milyen érzések járnak át annak hallatán, hogy „ruhakölcsönzés”, „ruha vásárlás”. Felejtsd el kitől mit hallottál. (Sőt, igazából az lenne a legjobb, ha minden téma kapcsán ezt tennéd, és csak befelé figyelnél. Minél pontosabban tudod, hogy mit akarsz, annál inkább elkerülnek majd azok a dolgok, amiket NEM akarsz.)

Bármelyik verzió szimpatikusabb számodra, kezdd azzal, hogy 2-3 szalonba bejelentkezel, akiknek a weboldaluk alapján szimpatikus a kínálatuk, vagy megtaláltad azokat a ruhákat amik tetszenek.

Tudtad, hogy 90%-ban nem arra a ruhára esik majd a választás, ami képek alapján tetszik? Nem hiszel most nekem, ezért nem is győzködlek tovább, menj és próbálj. Hallgasd meg, mit mondanak a próbánál a segítők, mi állna jól, és kérd hogy próbálhass olyan ruhákat is.

Ne foglald le azonnal! Aludj rá minimum egyet, de igény szerint lehet többet isJ

Ha nem találtad meg az igazit, vagy érdekel több lehetőség, keress meg egy tervezőt, hogy mit ajánl, milyen feltételekkel tud Neked segíteni. Meg fogsz lepődni, hogy nem feltétlenül kerül többe a személyre szóló ruha, a Te igényeid alapján, mint egy bérelt ruhaköltemény.

A vőlegényed ruházatáról is neked kell gondoskodnod, legalábbis arról, hogy elment-e öltönyt venni magának (ha neki nem varrattok), és felkészültnek kell lenned, hogy erre többször azt fogja mondani: „ráérek még, én ezt majd intézem”. Azért kérdezz rá időnkéntJ.

(min. 4 nap, ebből 2 nap az előzetes felkutatás, hogy mit hol, és 2 nap 1-1 ruhapróba. Számíts rá, hogy akár csak 2-3 hét múlvára lesz szabad időpont, így amint rögzítetted a próba időpontját, közben Te máris haladhatsz tovább a listádon a teendőkkel.)

 

7. lépés: MEGHÍVÓK

Időben gondolj arra, hogy ha nyomdában készíttetitek a meghívót, ültető- és menükártyákat, akkor erre kb. 2-3 hetet kalkulálj. Mindenképpen kérj előtte látványtervet, és próba nyomatot.

Szabadidődben keress az interneten neked tetsző formulákat, idézeteket. Sok webshopnál fent van minden segítség, amiből kiválaszthatod, megtervezheted a teljes meghívódat.

Ha nem akarsz vele bajlódni, akkor kérj fel egy grafikust, vagy küldd el egyedi rajzodat, vázlatodat, és részletes elképzeléseidet a szövegekkel együtt nyomdáknak, és kérj árajánlatokat.

(4-20 nap: 3 nap válogatás, 1 nap részletes megtervezés és ajánlatkérés megírása és elküldése nyomdáknak, a meghívók kiosztása pedig vendéglétszámtól függően ezen időn felül értendő. Családonként 1 meghívót kalkulálj. Tekintve hogy lesznek 4 tagú családok, valamint egyedülállók, átlagosan irányadó számadat lehet a készítendő meghívók számára, hogy a tervezett vendéglétszámot lefelezed.)

 

8. lépés: GYŰRŰK

Ha nincs különleges elvárásod, egyszerűen csak valami szépet szeretnél, akkor ezt a lépést nyugodtan halaszthatod későbbre. Ha viszont extra tartósat akarsz, akár egyedi grafikával, vagy különleges kövekkel, akkor minél előbb célszerű megrendelni.

(4 nap, 2 a keresésre, 2 a látogatásokra. Ez fontos téma, 2 nap alatt akár 4 helyre is el tudtok menni. Nézz meg többet, hallgass meg több készítőt. Kérdezz rá az előnyökre, a garanciákra. Ez minden más szolgáltatásnál is ugyanúgy fontos.)

 

9. lépés: MEGÖRÖKÍTŐ SZEKCIÓ (Fotós, filmes)

Hogy később büszkén mesélhessetek, és emellett szép emlékek is maradjanak, nagyon fontos a profi fotós és filmes jelenléte. Azok a párok, akik nem szeretnének filmest, inkább többet költenek egy különleges hangulatú képeket készítő fotósra. Gondoljátok át kikre van szükségetek, és minél pontosabban szedjétek össze, hogy pontosan mit vártok tőlük. (csak képek, fotókönyv – milyen méret, vagy árban max. mennyi, filmnél milyen hosszú legyen, milyen adathordozóra, stb.)

Célszerűen itt is keretösszeget ugyanúgy itt is ajánlatos meghatározni.

A javasolt folyamat: neten keresel, melyik fotós stílusa tetszik, lebeszélsz velük találkozót, bekérsz árajánlatot, stb. Ha kevés idő van hátra az esküvődig, akkor ne írogass neki, hanem telefonálj: 1. törekedj egy mielőbbi találkozót megbeszélni, 2. tudd meg az irányárat.

(14 nap, ebből 7 nap fotós, 7 nap filmes téma. Lesznek átfedések, mert van olyan cég aki mindkettővel foglalkozik. 2-2 nap telefonálgatás és netnézés, 3-3 nap találkozók, 2-2 nap ajánlatok áttekintése és döntés, majd szerződéskötés – akár egy helyre szervezve másfél órás különbséggel több, ezzel rengeteg időt spórolsz.)

 

10. lépés: HANGULATFELELŐSÖK (DJ, zenekar)

DJ vagy zenekar? Neked is dilemmát okoz? Másoknak is, hidd el. Ne gondolkodj sokat, válaszd mindkettőt egyszerreJ. Nem, nem fog kétszer annyiba kerülni, mert rutinos zenekar és profi DJ erre a kérdésedre örömmel fog árajánlatot küldeni, anélkül, hogy lebeszélni próbálna a másikról. Aki ellenségesen reagál erre a kérésedre, azokat húzd ki a listádról. Nincs helyük az esküvődön!

Sztárvendég, egyéb program, stb. – ezzel most ne töltsd az idődet! Jegyezd fel, de egyelőre ez ráér! (Kivéve, ha az volt az álmod kislány korodban, hogy az esküvődön XY énekeljen, mert akkor az ő naptárához kell igazítanod az esküvődet.)

Ha nem ismersz senkit ebben a témában, akkor 1. nézz weboldalakat, 2. NE !!!! hallgasd meg a demokat, 3.keress rá Youtube-on az adott előadó ÉLŐ műsorára, és ott teszteld milyen a hangulat. Az egy perces „ájulj el”-demók mutatósak, de semmit nem adnak vissza abból, amit a valóságban tapasztalhatsz belőlük. A jó marketing sajnos csúnyán megvezethet, ezért légy résen. Neked már az elején biztosnak kell lenned, hogy erre a csapatra rábízhatod a nagy napod hangulatát, és az összes „bajos” vendéget is, akik esetleg extrém kérésekkel bombázzák majd őket.

(5-10 nap attól függően, hogy mennyi időd van rá, vagy mennyire tartod fontosnak a zene kérdését. 4 nap kutatást és 1-2 nap személyes találkozót mindenképpen javasolnék.)

 

11. lépés: IRÁNYÍTÓ ÉS SEGÍTŐ STÁB (ceremóniamester, esküvőszervező)

Itt jusson eszedbe a ceremóniamester (vagy vőfély), az esküvőszervező, a logisztikai felelősök (menyasszonyi autóhoz felkérni szánt „sofőr”, hogy ne a párodnak kelljen vezetnie aznap, stb.)

Ceremóniamester szemszögéből nem fontos, hogy már az elején bekapcsolódjon a szervezésbe, ezzel véleményem szerint ráérsz.

Ha már az elején tudod, hogy nem akarsz a szervezéssel bajlódni, és jó lenne egy profi esküvőszervező, akkor ne keresgélj fotósokat a neten, és ne olvasd az esküvői helyszínek menüajánlatait, hanem a drága idődet arra szánd, hogy mielőbb megkeresd azt a szervezőt, aki majd ezeket tálcán kínálja Neked.

Ha még nem tudod az elején, hogy szükséged van-e esküvőszervezőre, akkor is tudd, hogy egy profi szervező akkor is felveszi a kesztyűt az általad bajosnak megélt dolgokkal.

Bízz benne, hogy megfelelő időben mindig megjön a megfelelő segítség. Tudd, hogy számíthatsz segítségre, ha kelleni fog. Ezt a megnyugvást kizárólag az fogja megadni neked, ha már a legelején várólistára teszel 1-2 olyan esküvőszervezőt, akit majd felhívhatsz, ha szükséged lesz rá.

Minden esetben kérdezd meg a legelején a jelölteket, hogy megkezdett esküvő tovább folytatását is vállalják-e. Aki nem, az nem a Te embered. Nyugodtan kihúzhatod őket is a listádról.

(3 nap – esküvőszervezők áttekintése, biztosíték a későbbiekre. Egyelőre e-mail, telefon)

(5 nap – ceremóniamesterek (vőfélyek), 2 nap keresés + 3 nap találkozók – akár másfél órás időközönként, egy helyre szervezve. Menete: 1. weblap: tetszik-e amit ír, 2. telefon hogy ráér-e aznap, 3. irányár, ha eddig oké, akkor időpont-egyeztetés személyes találkozóra.)

És végül: ha úgy döntesz, hogy nem akarsz ceremóniamestert, sem esküvőszervezőt, akkor ez így van rendben. Ne hagyd magad rábeszélni, hogy „de mégis kell!”… majd TE tudod

 

12. lépés: DEKORÁCIÓK, VIRÁGOK:

Rengeteg van belőlük, és mivel egy dekoratőr csapat nem csak egy esküvőt tud vállalni egy-egy napra, így nagy valószínűséggel lesz még bőven szabad kapacitás. Meggyorsíthatod a folyamatot, ha minél több képet gyűjtesz arról, mit szeretnél majd az esküvődre (színek, formák, stílusok, asztaldíszek, menyasszonyi csokor, bármi ami valamilyen módon felkeltette a figyelmedet).

(10 nap: 3 nap keresgélés, 3 nap találkozó, 3 nap áregyeztetés, 1 nap a választott dekoratőrrel való részletes terv elkészítése árakkal együtt, szerződéskötés.

Dekoratőrrel egy napra csak egy találkozót javasolnék. Az – itt elhúzódhat a válogatás, idő míg ráhangolódik a dekoratőr a stílusodra, az ízlésvilágodra, ezért Törekedj tehát a 3 legszimpatikusabb kiválasztására. Így kérj tőlük árajánlatot – mert máshogy nem fogsz kapni : küldjön el egy másik esküvőre készült ajánlatot, ebből látod, hogy mennyibe kerül nála egy menyasszonyi csokor, egy asztaldíszítés, stb. Ha számít, hogy mennyibe kerül, akkor az ajánlatos részt ne hagyd ki. Ha inkább a látvány a fontos, mint az ár, akkor ne kérj előre ajánlatokat. Van aki ezt zokon veszi, de nagyon szépen és különlegesen dolgozik, csodákat alkot. Ha teret akarsz nekik is engedni, arra az esetre mondomJ)

 

13. lépés: TORTÁK, SÜTIK:

Fontos, de egyáltalán nem sürgős. Rengeteg jó cukrászda van, de a kiválasztott helyszín is tud segíteni vagy saját cukrászata kapcsán (pl. szállodákban), vagy jól bevált esküvői partnerein keresztül. Ez az, ami nagyon finom és jól kinéző általában, viszont senki sem emlékszik arra, milyen ízesítésű volt a torta.

Ha van kedven cukrászdátok, rendeljétek onnan a tortát. Akkor nem kell elmenni más helyekre kóstolni. Ha kóstolni mentek, akkor 2 helyet célszerű kiválasztani, aztán dönteni.

(6 nap: ebből 2 weblapozás és telefonálgatás – kérdezd meg van-e kiszállítás!!! – és 2 nap édes mámor: SÜTIEVÉS!!!)

További 2 napot hagyj meg a benyomások kielemzésére, e-mail-es egyeztetésekre, majd a végső megrendelésre.)

 

Összesen minimum 90 nap.

Nagyon alapos szervezéssel, a lépéseket követve 90 nap alatt tökéletes esküvőt tudsz magadnak szervezni.

Ha elakadtál, vagy tanácsra, segítségre van szükséged, örömmel állok rendelkezésedre.

 

 

A módszerről itt kérhetsz bővebb információt:

Féth Tímea esküvőtervező

Tel: + 36 30 241 1219

E-mail: tervezes@eskuvo-tervezo.hu

 

 

 

 

Hamarosan…

6eskuvotervezes_menyasszonyi _ruha _trend_2014

Megvan az álomruha, és immár a partner is tuti biztos:-) Már csak egy hely kell, ahol együtt van minden ahhoz, hogy fergetegesre sikerüljön a Nagy nap…

Mutatunk egy helyet, ahol együtt van minden ahhoz, hogy szuper és kényelmes esküvőd legyen. Mi mindent tartalmaz számodra ez a cikk?

  • Vonzó esküvőcsomag bitang jó áron, további költségek nélkül
  • Magyarországon egyedülálló 7 különleges garancia
  • Extrák
  • Ajándékok
  • Ellenállhatatlan ajánlat

Helyszín egy exkluzív villa fás, erdős környezetben, panorámával a legszebb budai hegyekre 

  • a vendégeid garantáltan el fognak ájulni, ha ezt meglátják:-)
  • fotózáshoz sem kell menni külön sehová, itt gyönyörű a kert

Esküvői helyszín ajánlat a tervezőtől

Ínycsiklandó helyben sütött és főzött finomságokkal várják a vendégeket

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat50

A boldogító IGEN-T a villa csodás kertjében mondhatjátok ki, meghitt körülmények között

  • egyházi és/vagy polgári esküvő is lehetséges ezen a helyen
  • így anyakönyv-vezetőhöz és templomba sem kell külön elmenni:-)
eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat37

mediterrán kert és és az étterem minden egyes zuga csak és kizárólag a Tiétek egész nap és egész éjszaka, időkorlátozás nélkül.

  • nem jöhet Veled szembe másik menyasszony
  • nem lesz strandoló tömeg, vagy más zavaró tényező
  • nincs más vendégek számára nyitva tartó éttermi rész: csak Ti vagytok!
eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat39

Fogadd el a ház ajándékát: egy exkluzív fénydekorációt, mellyel az egész házat, és a kertet is kivilágítják. A színt Te választod!

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat29

Lásd vendégül az érkezőket egy pohár finom pezsgővel, most szintén a ház költségére:

Éljen az ifjú pár!

pezsgő

(Fotó: Földesi Máté)

Exkluzív, mindent tartalmazó csomagunk, meglepetés-költségek nélkül az alábbiakat tartalmazza:

  • 4 fogásos vacsora-menü (hogy pontosan mi legyen benne, az variálható)
  • éjféli menü (tradicionális magyaros ételekkel, vagy ínycsiklandó grill-menüvel, esetleg salátákkal, vagy sajttal és gyümölcssel, stb.)
  • korlátlan italfogyasztás (Gösser sör, Villányi borok,Coca cola üdítők, Cappy rostos levek, ásványvíz, kávé, capuccino)

(Töltsd le az ajánlathoz tartozó menüket, és válassz kedvedre valót: Választható menük a rendhagyó ajánlathoz.pdf)

Élvezd a további, különleges kedvezményeket az exkluzív esküvői csomag részeként:

  • A vendéglátás árait érkezéstől távozásig számítjuk, hosszabbítási díj nélkül
  • A tartózkodásra időkorlát nincs
  • Kizárólagos étterem- és kerthasználat (idegenek nem jöhetnek be)
  • Garancia az étel-mennyiségre: ha elfogy az árban kínált ételmennyiség, a vendégek további étel-fogyasztását a ház fizeti !!!!
  • Hatalmas parkolók
  • Kényelmes megközelítés
  • Közel a fővároshoz (A Moszkva térről 15 percnyire autóval)
  • Szállás helyben, kényelmes szobákban
  • Hatalmas, ősfás park fotózáshoz, pihenéshez
  • Romantikus esküvői szertartás-helyszín
  • Több, mint 1.000 esküvőt végig dolgozott figyelmes kiszolgáló személyzet

Hihetetlen, de…

a csomagért most mindösszesen 15.900 Ft/fő árat kell fizetni.

  • Az esküvői menüár fenti extrák nélkül (!!!) egyébként 19.900 Ft/fő lenne
  • most azonnal 400.000 Ft-ot takaríthattok meg csak a menüáron!
  • A különleges ajándékok összértéke ezen felül még (!!!) 335.000 Ft.
  • Így az esküvőtök összesen (400.000 + 335.000=) 735.000 Ft-tal kerül kevesebbe !!!

Lássuk az extra bónusz ajándékokat, mely szintén a csomag részeként jár Nektek:

  1. ajándék: Wellcome pezsgőkoktél mindenkinek
  2. ajándék: Exkluzív ledes fénydekoráció a kívánt színben
  3. ajándék: Alap háttér zeneszolgáltatás (cd-lejátszó és beépített hangtechnika) mobil mikrofonnal
  4. ajándék: Esküvőszervező az előkészületekre és az esküvő napjára, hogy felhőtlenül szórakozhassatok, és minden időben le legyen szervezve.
  5. ajándék: 6 egyszerű, de hangulatos szoba a vendégházban
  6. ajándék: Csodás mediterrán pálmák a kertben és az étteremben

Ha nem akarsz a tömény italokért horror árat fizetni, és bajlódni sem akarsz a beszerzésükkel, akkor rendeld meg a következőt is:

Korlátlan a töményital-fogyasztás, 2.100 Ft/fő ellenében. Érkezéstől-távozásig! (Az italfajták egyeztethetők, kérés szerint, 5-7 féle közép árkategóriás tömény italból.)

Az ajánlat érvényes min. 100 fős felnőtt vendég-létszámra, 2015. február 15-ig való foglalás esetén. Nincs már sok idő, jelentkezz gyorsan, és megszervezzük a helyszínbejárást, valamint a kóstolást is. Az árak a 10% szervizdíjat, valamint az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.

Pénteki napokra további kedvezmények, kisebb létszámú esküvőket is fogadnak, ezesetben az árak a kérések, és a létszám függvényében alakulnak.

Siess, mert már nincs sok időd. A határidő hamarosan lejár. Úgyhogy jelentkezz be mielőbb egy kóstolásra, hogy megmutathassam ezt a gyönyörű éttermet!

Időpont-egyeztetés

Válogass további 475 gyönyörű helyszínünk közülBármelyikre vonatkozóan 24 órán belül személyre szabott, fényképes árajánlatot küldünk Nektek. A személyre szabott esküvői konzultációt, és az esküvő napján a rendezvényszervezést most ajándékba adjuk.

Nézd meg a korábbi esküvők képeit erről a helyszínről:

Itt tudhatod meg, hogy szabad-e még a kiszemelt dátum. Kérlek add meg adataidat, hogy személyre szóló ajánlatot és program-csomagot küldhessünk:

 

[contact-form-7 id=”244″ title=”Ajánlatkérés”]
6eskuvotervezes_menyasszonyi _ruha _trend_2014

Megvan az álomruha, és a partner is tuti biztos:-) Már csak egy hely kell, ahol együtt van minden ahhoz, hogy fergetegesre sikerüljön a Nagy nap…

Mutatunk egy helyet, ahol együtt van minden ahhoz, hogy szuper és kényelmes esküvőd legyen. Mi mindent tartalmaz számodra ez a cikk?

  • Vonzó esküvőcsomag bitang jó áron, további költségek nélkül
  • Magyarországon egyedülálló 7 különleges garancia
  • Extrák
  • Ajándékok
  • Ellenállhatatlan ajánlat

Helyszín egy exkluzív villa fás, erdős környezetben, panorámával a legszebb budai hegyekre 

  • a vendégeid garantáltan el fognak ájulni, ha ezt meglátják:-)
  • fotózáshoz sem kell menni külön sehová, itt gyönyörű a kert

Esküvői helyszín ajánlat a tervezőtől

Ínycsiklandó helyben sütött és főzött finomságokkal várják a vendégeket

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat50

A boldogító IGEN-T a villa csodás kertjében mondhatjátok ki, meghitt körülmények között

  • egyházi és/vagy polgári esküvő is lehetséges ezen a helyen
  • így anyakönyv-vezetőhöz és templomba sem kell külön elmenni:-)
eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat37

mediterrán kert és és az étterem minden egyes zuga csak és kizárólag a Tiétek egész nap és egész éjszaka, időkorlátozás nélkül.

  • nem jöhet Veled szembe másik menyasszony
  • nem lesz strandoló tömeg, vagy más zavaró tényező
  • nincs más vendégek számára nyitva tartó éttermi rész: csak Ti vagytok!
eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat39

Fogadd el a ház ajándékát: egy exkluzív fénydekorációt, mellyel az egész házat, és a kertet is kivilágítják. A színt Te választod!

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat29

Lásd vendégül az érkezőket egy pohár finom pezsgővel, most szintén a ház költségére:

Éljen az ifjú pár!

pezsgő

(Fotó: Földesi Máté)

Exkluzív, mindent tartalmazó csomagunk, meglepetés-költségek nélkül az alábbiakat tartalmazza:

  • 4 fogásos vacsora-menü (hogy pontosan mi legyen benne, az variálható)
  • éjféli menü (tradicionális magyaros ételekkel, vagy ínycsiklandó grill-menüvel, esetleg salátákkal, vagy sajttal és gyümölcssel, stb.)
  • korlátlan italfogyasztás (Gösser sör, Villányi borok,Coca cola üdítők, Cappy rostos levek, ásványvíz, kávé, capuccino)

(Töltsd le az ajánlathoz tartozó menüket, és válassz kedvedre valót: Választható menük a rendhagyó ajánlathoz.pdf)

Élvezd a további, különleges kedvezményeket az exkluzív esküvői csomag részeként:

  • A vendéglátás árait érkezéstől távozásig számítjuk, hosszabbítási díj nélkül
  • A tartózkodásra időkorlát nincs
  • Kizárólagos étterem- és kerthasználat (idegenek nem jöhetnek be)
  • Garancia az étel-mennyiségre: ha elfogy az árban kínált ételmennyiség, a vendégek további étel-fogyasztását a ház fizeti !!!!
  • Hatalmas parkolók
  • Kényelmes megközelítés
  • Közel a fővároshoz (A Moszkva térről 15 percnyire autóval)
  • Szállás helyben, kényelmes szobákban
  • Hatalmas, ősfás park fotózáshoz, pihenéshez
  • Romantikus esküvői szertartás-helyszín
  • Több, mint 1.000 esküvőt végig dolgozott figyelmes kiszolgáló személyzet

Hihetetlen, de…

a csomagért most mindösszesen 13.990 Ft/fő árat kell fizetni.

  • Az esküvői menüár fenti extrák nélkül (!!!) egyébként 16.800 Ft/fő lenne
  • most azonnal 281.000 Ft-ot takaríthattok meg csak a menüáron!
  • A különleges ajándékok összértéke ezen felül még (!!!) 305.000 Ft.
  • Így az esküvőtök összesen (281.000 + 305.000=) 586.000 Ft-tal kerül kevesebbe !!!

Lássuk az extra bónusz ajándékokat, mely szintén a csomag részeként jár Nektek:

  1. ajándék: Wellcome pezsgőkoktél mindenkinek
  2. ajándék: Exkluzív fénydekoráció a kívánt színben
  3. ajándék: Alap háttér zeneszolgáltatás (cd-lejátszó és beépített hangtechnika) mobil mikrofonnal
  4. ajándék: Esküvőszervező az előkészületekre és az esküvő napjára, hogy felhőtlenül szórakozhassatok, és minden időben le legyen szervezve.
  5. ajándék: 6 egyszerű de hangulatos szoba a vendégházban
  6. ajándék: Csodás mediterrán pálmák a kertben és az étteremben

Ha nem akarsz a tömény italokért horror árat fizetni, és bajlódni sem akarsz a beszerzésükkel, akkor rendeld meg a következőt is:

Korlátlan a töményital-fogyasztás, 1.900 Ft/fő ellenében. Érkezéstől-távozásig! (Az italfajták egyeztethetők, kérés szerint.)

Nézd meg a további képeket az étteremről, és a csodálatos kertről:

Az ajánlat érvényes min. 100 fős felnőtt vendég-létszámra, 2014. november 10-ig való foglalás esetén. Nincs már sok idő, jelentkezz gyorsan, és megszervezzük a helyszínbejárást, valamint a kóstolást is. Az árak a 10% szervizdíjat, valamint az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.

Pénteki napokra további kedvezmények, kisebb létszámú esküvőket is fogadnak, ezesetben az árak a kérések, és a létszám függvényében alakulnak.

Siess, mert már nincs sok időd. A határidő hamarosan lejár. Úgyhogy jelentkezz be mielőbb egy kóstolásra, hogy megmutathassam ezt a gyönyörű éttermet!

Időpont-egyeztetés

Válogass további 475 gyönyörű helyszínünk közülBármelyikre vonatkozóan 24 órán belül személyre szabott, fényképes árajánlatot küldünk Nektek. A személyre szabott esküvői konzultációt, és az esküvő napján a rendezvényszervezést most ajándékba adjuk.

Nézd meg a korábbi esküvők képeit erről a helyszínről:

 

Itt tudhatod meg, hogy szabad-e még a kiszemelt dátum. Kérlek add meg adataidat, hogy személyre szóló ajánlatot és program-csomagot küldhessünk:

 

[contact-form-7 id=”244″ title=”Ajánlatkérés”]
jeggyűrű lánykérés

Megérkezett a várva-várt jeggyűrű a nyaraláson, s most ötleted sincs, hova is menjetek esküvőt ünnepelni?

Rövid áttekintés, hogy mit tartalmaz számodra ez a cikk:

Váratlan kiadások nélküli álomhelyszín esküvődre

  • Vonzó esküvőcsomag bitang jó áron, további költségek nélkül
  • Magyarországon egyedülálló garanciák
  • Extrák
  • Ajándékok
  • Ellenállhatatlan ajánlat

Helyszín egy exkluzív villa fás, erdős környezetben, panorámával a legszebb budai hegyekre

Esküvői helyszín ajánlat a tervezőtől

Ínycsiklandó helyben sütött és főzött finomságokkal láthatjátok vendégül a meghívottakat

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat50

A boldogító IGEN-T a villa csodás kertjében mondhatjátok ki, meghitt körülmények között

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat37

mediterrán kert és és az étterem minden egyes zuga csak és kizárólag a Tiétek egész nap és egész éjszaka, időkorlátozás nélkül.

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat39

Fogadd el a ház ajándékát: egy exkluzív fénydekorációt, mellyel az egész házat, és a kertet is kivilágítják. A színt Te választod!

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat29

Lásd vendégül az érkezőket egy pohár finom pezsgővel, most szintén a ház költségére

pezsgő

(Fotó: Földesi Máté)

Exkluzív, mindent tartalmazó csomagunk, meglepetés-költségek nélkül az alábbiakat tartalmazza:

  • 4 fogásos vacsora-menü (hogy pontosan mi legyen benne, az variálható)
  • éjféli menü (tradicionális magyaros ételekkel, vagy ínycsiklandó grill-menüvel, esetleg salátákkal, vagy sajttal és gyümölcssel, stb.)
  • korlátlan italfogyasztás (Gösser sör, Villányi borok,Coca cola üdítők, Cappy rostos levek, ásványvíz, kávé, capuccino)

(Töltsd le az ajánlathoz tartozó menüket, és válassz kedvedre valót: Választható menük a rendhagyó ajánlathoz.pdf)

Élvezd a további, különleges kedvezményeket az exkluzív esküvői csomag részeként:

  • A vendéglátás árait érkezéstől távozásig számítjuk, hosszabbítási díj nélkül
  • A tartózkodásra időkorlát nincs
  • Kizárólagos étterem- és kerthasználat (idegenek nem jöhetnek be)
  • Garancia az étel-mennyiségre: ha elfogy az árban kínált ételmennyiség, a vendégek további étel-fogyasztását a ház fizeti !!!!
  • Hatalmas parkolók
  • Kényelmes megközelítés
  • Közel a fővároshoz (A Moszkva térről 15 percnyire autóval)
  • Szállás helyben
  • Hatalmas, ősfás park
  • Romantikus esküvői szertartás-helyszín
  • Több, mint 1.000 esküvőt végig dolgozott figyelmes kiszolgáló személyzet

Hihetetlen, de…

a csomagért most mindösszesen 13.990 Ft/fő árat kell fizetni.

  • Az esküvői menüár fenti extrák nélkül (!!!) egyébként 16.800 Ft/fő lenne
  • most azonnal 281.000 Ft-ot takaríthattok meg csak a menüáron!
  • A különleges ajándékok összértéke ezen felül még (!!!) 305.000 Ft.
  • Így az esküvőtök összesen (281.000 + 305.000=) 586.000 Ft-tal kerül kevesebbe !!!

Lássuk az extra bónusz ajándékokat, mely szintén a csomag részeként jár Nektek:

  1. ajándék: Wellcome pezsgőkoktél mindenkinek
  2. ajándék: Exkluzív fénydekoráció a kívánt színben
  3. ajándék: Alap háttér zeneszolgáltatás (cd-lejátszó és beépített hangtechnika) mobil mikrofonnal
  4. ajándék: Esküvőszervező az előkészületekre és az esküvő napjára, hogy felhőtlenül szórakozhassatok, és minden időben le legyen szervezve.
  5. ajándék: 6 egyszerű de hangulatos szoba a vendégházban
  6. ajándék: Csodás mediterrán pálmák a kertben és az étteremben

Ha nem akarsz a tömény italokért horror árat fizetni, és bajlódni sem akarsz a beszerzésükkel, akkor rendeld meg a következőt is:

Korlátlan a töményital-fogyasztás, 1.900 Ft/fő ellenében. Érkezéstől-távozásig! (Az italfajták egyeztethetők, kérés szerint.)

Nézd meg a további képeket az étteremről, és a csodálatos kertről:

  • jeggyűrű lánykérés
  • jeggyűrű lánykérés

 

Az ajánlat érvényes min. 100 fős felnőtt vendég-létszámra, 2014. augusztus 30-ig való foglalás esetén. Nincs már sok idő, jelentkezz gyorsan, és megszervezzük a helyszínbejárást, valamint a kóstolást is. Az árak a 10% szervizdíjat, valamint az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.

Pénteki napokra további kedvezmények, kisebb létszámú esküvőket is fogadnak, ez esetben az árak a kérések, és a létszám függvényében alakulnak.

Siess, mert már nincs sok időd. A határidő hamarosan lejár. Úgyhogy jelentkezz be mielőbb egy kóstolásra, hogy megmutathassam ezt a gyönyörű éttermet!

Időpont-egyeztetés

Válogass további 475 gyönyörű helyszínünk közülBármelyikre vonatkozóan 24 órán belül személyre szabott, fényképes árajánlatot küldünk Nektek. A személyre szabott esküvői konzultációt, és az esküvő napján a rendezvényszervezést most ajándékba adjuk.

Vajon szükséged van esküvőtervezőre? Teszt két percben itt 

Kérdésed van?

[contact-form-7 id=”244″ title=”Ajánlatkérés”]

Esküvői film:

A rendezvény 4 napos, aug. 7-10ig, Minden nap Budapest belváros, öt csillagos hotel a helyszín, 19-01 óra között, 21.30 és 22.15 között valamilyen műsorral (hastáncos show, cigányzenés-táncos program, stb.) Mindent fel kéne venni, és az egészből kellene egy ízléses film, ami kb. összesen egy órás legyen. Erre kéne egy angol nyelvű és egy magyar nyelvű ajánlat, csak röviden, mert az angolt elküldtem nekik, és abban úgyis minden részlet, tudnivaló benne van. Tehát elég lenne csak az ár, és az, hogy mire vonatkozik. Igényes, tehetős szülők fizetik. Legyen profi, a legmagasabb minőségű szolgáltatás a legjobb áron. És több ajánlatot kell adnom nekik. 150 fős vendégsereg, egy kamerával szeretnék. Egyszerű, lényegre törő árajánlatot szeretnének kérni angol és magyar nyelven.

Fotós:

A rendezvény 4 napos, aug. 7-10-ig, Minden nap Budapest belváros, öt csillagos hotel a helyszín, minden nap más. 19-01 óra között, 21.30 és 22.15 között valamilyen műsorral (hastáncos show, cigányzenés-táncos program, lézershow, stb.) Mindent le kéne fotózni, fontos, hogy az emberekről legyenek portrék, amit ki tudunk nyomtatni nekik ott helyben (csak az egyik napon, és minden vendégnek egy-két képet), amit azonnal el tudnak vinni magukkal (portré vagy eseményfotó saját magáról). A többi képet illetően DVD-n nagy felbontásban az összes kép, és minden nap eseményei (nem az összes kép, de legalább valamennyi), jó lenne ha még aznap, vagy 1-2 napon belül felkerülhetne egy webgalériába, ahol a többiek meg tudják nézegetni (ezek weben nézhető méretben elegendők, és természetesen tisztában vannak vele, hogy ezek még nem a retusált képek lesznek). Retusálás: ízlés szerint, ki mit akar, tud, mert kiadni a kezéből. Kérdezték azt is, hogy egy óra alatt hány kép fog készülni, mondtam, hogy ez nem lóverseny, és inkább és inkább a minőségre koncentrálnánk, nem a mennyiségre. Mégis, ha erre van valamilyen válaszod, akkor megnyugtatnám őket. Nagyjából ezekre kéne egy árajánlat. Külön kéne az ajánlatot folytatni a következő extrákkal: fotókönyv (kisebb és nagyobb is legyen, lapszám, borítás, stb.) – tehát erre egy árajánlat. Ezen kívül még bármilyen extrát szívesen fogadnak, minél ötletesebb, különlegesebb az egész, annál jobb. 150 fős vendégsereg, végig egy fotóssal szeretnék. Egyszerű, lényegre törő árajánlatot szeretnének kérni angol és magyar nyelven.

Ha van megfelelő ismerősöd, akire gondolsz, akkor küldd el neki bátran ezt a linket, ugyanis szükség van még az alábbi szolgáltatásokra is:

– hastánc műsor, (9-én, 3 profi táncossal, 22 óra körül, 30-45 perc időtartamban): ehhez fotók, videók kellenek, tehát ezeket kérjük csatolni az árajánlathoz, melyet angol és magyar nyelven kérünk.

– csárdás, 3 pár, utána tánctanítás a vendégeknek (7-én, 22 óra körül, 40-60 perc időtartamban): pörgős legyen! Élőzene kellene hozzá, 5-6 zenésszel. (népi hangszerekkel). Angolul és magyarul kérjük az árajánlatot.

– fodrász: aki hajlandó házhoz jönni, és próba hajat is csinálna a menyasszonynak, és az anyukának egyaránt. Kérés: 7-10-éig minden nap a 19 órás programkezdés előtt megcsinálni a frizurájukat. (Menyasszony, anyuka, 3 testvér, és még talán mások is…)

Árajánlat, fotók, referenciák (angolul is)

 

Kérlek, hogy az árajánlatokat, referenciákkal együtt ide küldd ma vagy holnap:

timea.feth@eskuvo-tervezo.hu

Bővebb info-ért kérlek keress a Facebook-on:

facebook.com/eskuvotervezo

 

Köszönöm!

Váratlan kiadások nélküli álomhelyszín esküvődre

Lassan a hasadat süttethetnéd a parton, miközben az esküvőd még nincs elintézve? Akkor ezt a szuper csomagot egyenesen Neked találták ki. Irány a strand:-)

Összefoglalás, hogy mit tartalmaz számodra ez a cikk:

  • Vonzó esküvőcsomag bitang jó áron, további költségek nélkül
  • Magyarországon egyedülálló garanciák
  • Extrák
  • Ajándékok
  • Ellenállhatatlan ajánlat

Helyszín egy exkluzív villa fás, erdős környezetben, panorámával a legszebb budai hegyekre

Esküvői helyszín ajánlat a tervezőtől

Ínycsiklandó helyben sütött és főzött finomságokkal láthatjátok vendégül a meghívottakat

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat50

A boldogító IGEN-T a villa csodás kertjében mondhatjátok ki, meghitt körülmények között

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat37

mediterrán kert és és az étterem minden egyes zuga csak és kizárólag a Tiétek egész nap és egész éjszaka, időkorlátozás nélkül.

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat39

Fogadd el a ház ajándékát: egy exkluzív fénydekorációt, mellyel az egész házat, és a kertet is kivilágítják. A színt Te választod!

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat29

Lásd vendégül az érkezőket egy pohár finom pezsgővel, most szintén a ház költségére

pezsgő

(Fotó: Földesi Máté)

Exkluzív, mindent tartalmazó csomagunk, meglepetés-költségek nélkül az alábbiakat tartalmazza:

  • 4 fogásos vacsora-menü (hogy pontosan mi legyen benne, az variálható)
  • éjféli menü (tradicionális magyaros ételekkel, vagy ínycsiklandó grill-menüvel, esetleg salátákkal, vagy sajttal és gyümölcssel, stb.)
  • korlátlan italfogyasztás (Gösser sör, Villányi borok,Coca cola üdítők, Cappy rostos levek, ásványvíz, kávé, capuccino)

(Töltsd le az ajánlathoz tartozó menüket, és válassz kedvedre valót: Választható menük a rendhagyó ajánlathoz.pdf)

Élvezd a további, különleges kedvezményeket az exkluzív esküvői csomag részeként:

  • A vendéglátás árait érkezéstől távozásig számítjuk, hosszabbítási díj nélkül
  • A tartózkodásra időkorlát nincs
  • Kizárólagos étterem- és kerthasználat (idegenek nem jöhetnek be)
  • Garancia az étel-mennyiségre: ha elfogy az árban kínált ételmennyiség, a vendégek további étel-fogyasztását a ház fizeti !!!!
  • Hatalmas parkolók
  • Kényelmes megközelítés
  • Közel a fővároshoz (A Moszkva térről 15 percnyire autóval)
  • Szállás helyben
  • Hatalmas, ősfás park
  • Romantikus esküvői szertartás-helyszín
  • Több, mint 1.000 esküvőt végig dolgozott figyelmes kiszolgáló személyzet

Hihetetlen, de…

a csomagért most mindösszesen 13.990 Ft/fő árat kell fizetni.

  • Az esküvői menüár fenti extrák nélkül (!!!) egyébként 16.800 Ft/fő lenne
  • most azonnal 281.000 Ft-ot takaríthattok meg csak a menüáron!
  • A különleges ajándékok összértéke ezen felül még (!!!) 305.000 Ft.
  • Így az esküvőtök összesen (281.000 + 305.000=) 586.000 Ft-tal kerül kevesebbe !!!

Lássuk az extra bónusz ajándékokat, mely szintén a csomag részeként jár Nektek:

  1. ajándék: Wellcome pezsgőkoktél mindenkinek
  2. ajándék: Exkluzív fénydekoráció a kívánt színben
  3. ajándék: Alap háttér zeneszolgáltatás (cd-lejátszó és beépített hangtechnika) mobil mikrofonnal
  4. ajándék: Esküvőszervező az előkészületekre és az esküvő napjára, hogy felhőtlenül szórakozhassatok, és minden időben le legyen szervezve.
  5. ajándék: 6 egyszerű de hangulatos szoba a vendégházban
  6. ajándék: Csodás mediterrán pálmák a kertben és az étteremben

Ha nem akarsz a tömény italokért horror árat fizetni, és bajlódni sem akarsz a beszerzésükkel, akkor rendeld meg a következőt is:

Korlátlan a töményital-fogyasztás, 1.900 Ft/fő ellenében. Érkezéstől-távozásig! (Az italfajták egyeztethetők, kérés szerint.)

Nézd meg a további képeket az étteremről, és a csodálatos kertről:

Az ajánlat érvényes min. 100 fős felnőtt vendég-létszámra, 2014. július 31-ig való foglalás esetén. Nincs már sok idő, jelentkezz gyorsan, és megszervezzük a helyszínbejárást, valamint a kóstolást is. Az árak a 10% szervizdíjat, valamint az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.

Pénteki napokra további kedvezmények, kisebb létszámú esküvőket is fogadnak, ezesetben az árak a kérések, és a létszám függvényében alakulnak.

Siess, mert már nincs sok időd. A határidő hamarosan lejár. Úgyhogy jelentkezz be mielőbb egy kóstolásra, hogy megmutathassam ezt a gyönyörű éttermet!

Időpont-egyeztetés

Válogass további 435 gyönyörű helyszínünk közülBármelyikre vonatkozóan 24 órán belül személyre szabott, fényképes árajánlatot küldünk Nektek. A személyre szabott esküvői konzultációt, és az esküvő napján a rendezvényszervezést most ajándékba adjuk.

Vajon szükséged van esküvőtervezőre? Teszt két percben itt 

Kérdésed van?

[contact-form-7 id=”244″ title=”Ajánlatkérés”]

Ugye Te is lehúzás-mentes árajánlatot szeretnél?

Nem telik el úgy nap, hogy ne történne valami említésre méltó a szakmámban, az életemben. Minden nap egy új tanulság, és szinte folyamatosan írhatnék, ezt a sztorit imádni fogod:

Első beszélgetés a párral, elmondják mit hogyan szeretnének. Elkészítem az ajánlatokat, fényképpel, tényekkel, konkrétumokkal, ismertető leírással. Kiválaszt a jegyes pár 5 helyszínt. Elindulunk. A harmadik helyszín meglátogatása után felmerül egy bizonyos hely neve, mely szerepelt ugyan az árajánlatban, de nem választották ki megtekintésre.

Megkérdezem: “miért nem szeretnétek megnézni xy helyet?” A válasz: “Timi, ezzel valami gond lehet amit írtál, mert én is kértem tőlük ajánlatot korábban, és nekem egymillióval többet írtak!”

Most bizonyára azon töröd a fejed, kedves Olvasóm, hogy hogyan is lehetséges ez.

Éppen ez az, amiért leírtam ezt a történetet. A “gond”.

Most elárulom a titkot, jól figyelj:-)

A kedves menyasszony kért egy “esküvői árajánlatot”. Meg is kapta, mindenféle extrákkal, és egyéb nyalánkságokkal. A végösszeg 100 főre 2.115.000 Ft.

Én az első beszélgetésen megkérdeztem, mire van szükségük. Átbeszéltük hány órakor érkeznek, meddig szeretnének maradni, stb. Egyszóval megterveztük ez egész napot, időrendben, tervezett eseményekkel, programokkal. Nem voltak benne lyukak, üresjáratok, mindennek megkerült a helye, ideje.

Ezért az árajánlat csak olyan szolgáltatásokat tartalmazott, melyre valóban szükségük volt. Így lett a végösszeg 1.075.000 Ft.

Mit hagytam ki?

  • koktélbárt (a meghívottak körében sok volt a vidéki, illetve volt egy pálinka-kedvelő “kemény-mag”)
  • csoki-szökőkutat, jégszobrot, repülő galambokat a szertartáson… stb.
  • vendégérkezéskor szendvicseket, falatkákat (este 7-re értek az étterembe a vendégek a terv szerint, mert 6 órakor volt a templomi szertartás. Fél 8-ra tervezték a vacsorát. Minek előtte teleenni magukat?)
  • étteremnek fizetendő díjat 04 óra után (13 éve szervezek esküvőket, és vagyok jelen mint énekesnő zenekarommal, ezidő alatt mindösszesen két alkalommal maradt a 100 fő körüli násznép reggel fél 6-ig…)
  • stb.

Milyen kedvezményeket tettem még hozzá?

  1. Közreműködőkre 50%-os kedvezmény (fotós, videós, zenekar, stb. – étkezés, italfogyasztás (12 főről volt szó, így a kedvezmény összesen 64.500 Ft-ot jelentett számukra!)
  2. Különleges garanciákat, beleértve az ételmennyiség-garanciát is, melyet kitörő lelkesedéssel fogadtak (soha nem láttam még éhező vendéget esküvőn, de ők persze féltek attól, hogy “mi van, ha kicsi az adag?” – íme. Így megnyugodhattak. Ez amellett hogy biztonságot ad, szavatolja az általam szervezett étterem profizmusát, magas színvonalát. Pénzben pedig akkor jelentkezett volna náluk a többlet-étel kiadásként, ha nincs ilyen garancia, és az éhes vendég menün felüli étkeztetését a jegyes párnak kell kifizetnie…
  3. Az italcsomag 8 órás időtartamát én 10 órára biztosítottam, ami azt jelentette, hogy nem kellett külön a vendégvárás italaiért fizetni, sem fogyás szerint, sem egy órás korlátlan csomagban. Ez 800Ft/fő-vel számolva összesen 80.000 Ft-ot jelentett.
  4. A menüárat letornásztuk: mivel az étterem ajánlatában szereplő komplett menü-ajánlatok közül egyiknek sem hasonlított az összetétele a pár elképzeléseihez. Ezért kivettem az egyik csomagból az előételt, a desszertet egy magasabb árkategóriájúra cseréltük, és a főételeknél 2 fajtával bővítettük a kínálatot. Így a menü ára kedvezően változott. (az alap-menühöz képest kis mértékben emelkedett csak, nem kellett megfizetni egy magasabb kategóriás csomagot).
  5. stb.

A történet vége…

…az lett, hogy a kedves fiatal pár immár maximális bizalommal cégünk iránt – látva, hogy minden őértük van – még a helyszínek meglátogatásának napján kiválasztotta azt a helyet, ahol az esküvőjüket együtt megalkotjuk:-)

Tudom, hogy sokféle szervező van, és van néhány, aki tisztességtelen haszonnal árulja mások portékáját. Ebben az esetben viszont egy esküvőszervező az, aki kevesebbért adott el egy éttermi szolgáltatást, mint maga az étterem:-)

 

Ha tetszik a történet, akkor máris nyomj egy like-ot az esküvőtervezőre kérlek:

https://www.facebook.com/eskuvotervezo

Ha szeretnél Te is egy korrekt számokat tartalmazó árajánlatot kérni az elképzeléseidre, ragadj billentyűzetet bátran, és üzenj: http://eskuvo-tervezo.hu/kapcsolat/

Ha nincs kedved írni, csak dobj egy sms-t, és visszahívlak: +36 30 241 1219

 

Legyen békés, szép estéd:-)

a tervező legyen Veled

 

 

“Házhoz megy” a szakértő… – új szolgáltatás

Egy órás online tanácsadás Skype-on bármilyen esküvői témában,

ahol a szakértő csak és kizárólag Önre figyel, az Ön esküvőjével foglalkozik.

skype-logo
  1. Ön egy-másfél óra alatt választ kaphat minden kérdésére, amelyben bizonytalan, vagy ami nyomasztja.Vége az álmatlan éjszakáknak, a szakértő tanácsaira folyamatosan számíthat a továbbiakban is.
  2. Úgy érzi, nehezen megvalósítható az elképzelése? Vagy hogy egyáltalán nem lehetséges amit megálmodott? Ne keseredjen el, megtaláljuk együtt a megoldást. Működő módszereink rá a garanciák.
  3. Nincsenek ötletei? Nem tudja merre induljon, hogyan kezdjen hozzá a szervezéshez? Utat és lehetőségeket mutatunk be, melyek közül Ön választhat.
  4. Szeretné tisztán látni az esküvőszervezés lépéseit, a fizetendőket és határidőket, hogy mit mikor kell lefoglalni? Időrendi sorrendbe szedjük Önnek a lefoglalandó dolgokat, így mindig csak egyetlen dologra kell majd figyelnie a szervezés során.
  5. Fontos az Ön számára, hogy álmai teljes megvalósítása mellett az esküvő azért költséghatékony is legyen? Segítünk tisztázni, mik lehetnek az Ön számára ideális megoldási lehetőségek az esküvői szolgáltatások széles palettáján.

Az esküvői tanácsadás Skype-on tehát:

  • személyre szabott
  • meghallgatva az Ön elképzeléseit, problémáit
  • számtalan lehetőséget mutat be
  • megoldási javaslatokkal együtt
  • segít kevesebb pénzből kihozni az álomesküvőt
  • úgy, hogy közben semmiről se kelljen lemondaniuk

Hogyan zajlik a tanácsadás?

  1. Egyeztessünk időpontot, ahogy Önnek kényelmes: http://eskuvo-tervezo.hu/kapcsolat/
  2. Vegyük fel egymást a Skype-on: eskuvo-tervezo, weddingplanner-hungary
  3. A további teendőket küldjük az Ön által megadott e-mail címre.

Fontos tudnivalók a tanácsadásról

A Skype csak tanácsadásra, online konzultációra használatos, nincs folyamatosan online üzemmódra állítva. Ezért a visszajelölés, partnerfelvétel nem történik meg automatikusan.

A tanácsadás előre egyeztetett időpontban történik, és amennyiben Önnek nincsenek konkrét elképzelései, a konzultációt irányított kérdésekkel segítjük.

A tanácsadás díja 15.000 Ft + ÁFA, mely átutalással (vagy banki pénztári befizetéssel) fizetendő a visszaigazoló e-mail-ben található díjbekérőn feltüntetett bankszámlaszámra.

microsoft-buys-skype

És most jön a hab a tortán: hogyan takarít meg Önnek pénzt a Skype tanácsadás?

A tanácsadás díja 100%-ban jóváírásra kerül Önnek, amennyiben a tanácsadás után úgy dönt, hogy a Profi Esküvőtervező segítségét kívánja igénybe venni esküvője részletes megtervezéséhez és megszervezéséhez. (Ízelítő abból, hogy mennyi problémától tudja mentesíteni Önt a tervező: a részletekért kattintson ide)

A Skype tanácsadás időpontját és körülményeit mindenképpen e-mail-ben igazoljuk vissza. Ha 24 órán belül nem kap választ megkeresésére, kérem telefonáljon, mert nem kaptam meg levelét.

Féth Tímea, esküvőtervező. Tel: +36 30 241 1219

Esküvőtervezés időpontfoglalás

Lesz folytatás, és mivel egyre nagyobb igény van a jó szakemberekre napjainkban Magyarországon, annál inkább.

De mi ez a díj, és mit jelent ez számodra, kedves Menyasszony, kedves Vőlegény?

Mi, az esküvőkön közreműködők, nagyon sok szakmai fórumon segítjük egymás munkáját, ahol tudjuk egymásról, hogy kinek mi az erőssége, és gyakorta a hibáinkat, gyengeségeinket is őszintén beismerjük egymásnak.

Merünk kérdezni egymástól, merünk újítani, változtatni folyamatosan annak érdekében, hogy TE kedves Házasulandó, a lehető legjobb szolgáltatásokhoz juss, a legjobb árakon.

Célunk az, hogy maximális odafigyeléssel és az egymással való törődéssel kamatoztathassuk azt, amit a nemzetközi szakma legnagyobbjaitól tanulunk. Hogy a sok-sok tudást és tapasztalatot ötvözve az új lehetőségekkel, új trendekkel teljességgel személyre szabott esküvőt szervezhessünk számodra.

Ennek a csodás közösségnek, “nagy családnak” minden évben van egy különleges rendezvénye, ahol megünnepeljük az esküvő szakmát. Ez a Hungarian Wedding Gala.

Ez az ünneplés és szórakozás mellett egy különleges díjkiosztó esemény is egyben, ahol a szakmabeliek mérettetik meg magukat egymás előtt. A szabályok egyszerűek: aki a legtöbb szavazatot kapja, az nyer:-) és egy évig viselheti büszkén a címet.

A szavazatokat a szakmabeliek adják egymásnak, ügyfelek, barátok, családtagok nem szavazhatnak.

Ha valakit jelölnek ezen a nívós eseményen, mindenképpen megtiszteltetés számára, Neked pedig garancia arra, hogy jó weboldalon jársz éppen…

A Profi Esküvőtervezőt 2013-ban jelölték a Hungarian Wedding Gala-n, sajnos az első 3-ba még nem sikerült bejutnia, de jövőre mindenképpen ott a helye:-)

A Gáláról itt tudhat meg többet: http://www.hungarianweddinggala.com/a-dij-hungarian-wedding-award-2013/

 

esküvői tánctanításInterjú a szakértővel:

Miért fontos, hogy a nyitótánc “profin” sikerüljön?

– Mivel az esküvő már önmagában is életre szóló élmény, fontos, hogy a tánc is ugyanezt tükrözze. Ha majd visszanézitek a videón, hogy milyen volt a hangulat, akkor látni fogjátok, hogy a táncotok “sikere” ehhez nagyban hozzájárul.

 

Milyen elképzelésekkel keresnek meg Téged az esküvőre készülő párok leggyakrabban?

– Legtöbbször 3 stílus van, amit kérnek. Komoly nyitótánc, koreográfiával, aztán valamilyen lazább latinos tánc menyecske- vagy nyitótáncként, illetve vicces koreográfia.

Ezeket a koreográfiákat sokan az internetről tanulják meg. Mi a véleményed erről?

– Lehet tanulni, ötletet szerezni az internetről, de ahhoz, hogy az úgy is nézzen ki, ahogy szeretnénk, vagy profi táncosnak kell lenni, vagy szükség van egy tánctanár segítségére.

eskuvoi_tanctanitas5

 

Minden ilyen interneten megtalált koreorgráfia valóban mindenkinek való?

– Nem, a tánc az mindig személy- és személyiségfüggő.

Bővebben kifejtenéd?

– Nálam minden koreográfia személyre szabottan készül, abszolút a pár igényeire, személyiségére, képességeire, tudására szabva.

Hogyan méred fel a képességeiket?

– Az első néhány közösen töltött óra tapasztalata már adja a választ, hiszen ahogy tanulunk, úgy derül ki folyamatosan arra, hogy mi az amit meg tud csinálni a pár, mi az, ami illik hozzájuk.

Van olyan eset, hogy az előzetesen elképzelt táncot vagy koreográfiát kifejezetten nem ajánlod a párnak?

– Előfordulhat, de kicsi rá az esély, hogy valaki pont olyan stílust válasszon, ami abszolút nem passzol a személyiségéhez,. Általában a párok is érzik, hogy mi illik a személyiségükhöz.

esküvői tánctanítás

A tipikus kérdés: “hány alkalom szükséges?” Van-e erre egyáltalán valamilyen “jó :-)))” válaszod?

– Nem lehet előre megjósolni előre, hogy kinek hány alkalomra van szüksége. Azt szoktam mondani, hogy 4 alkalomnál kevesebbel ne foglalkozzunk, mivel a negyedik alkalommal válik tudássá az, amit az első alkalommal tanítok. Efölött gyakorlatilag a pártól függ, hogy hány alkalom lesz, hiszen “hozott anyagból” dolgozunk. Adott, hogy ki milyen tehetséges, tanult-e előtte táncolni, milyen szintre szeretne eljutni, teljes koreográfiát kér, vagy csak elemeket.

Ezek szerint úgy is lehet nálad táncolni tanulni, hogy nem egy komplett nyitótáncot tanítasz be?

– Természetesen, több olyan pár is van, aki csak tánc-elemeket kér egy stílusú táncban, illetve csak szeretne egy picit megtanulni táncolni. Sőt, arra is van lehetőség, hogy ne a pár tanuljon táncolni, hanem az örömszülők, vagy éppen a leendő sógorok, sógornők lepjék meg az ifjú párt. Az is lehet, hogy a násznép szórakoztatására történik a tánc betanulása, pl. csárdás, szirtaki, stb. hangulatkeltő jelleggel.

Csárdást is tanítasz?

– Természetesen minden páros táncot, így a csárdást is. Akár ezzel is lehet készülni nyitótáncként, vagy a lakodalomba menyasszonytáncnak.

mini-IMG_9733

Mi az a kérdés, melyet munkád során leggyakrabban hallasz a pároktól?

– “Meg fogunk mi tanulni táncolni?” – hozzá a szégyenlős mosollyal. Erre a válaszom a jelmondatunk: “AKI JÁRNI TUD, TÁNCOLNI IS MEGTANULHAT.” Csak akarnod kell, és menni fog.

 

 

 

Kinek mit hozott a múlt hétvége? 

Sok új esküvői prospektust, kedves, mosolygós, türelmes esküvői szolgáltatókat, akik mind-mind nagyon korrektül és becsületesen kínálják portékájukat?

Esetleg csak egy macera volt az egész, végig nyargalni már fájós lábbal az összes pultot, megnézni milyen felirat volt fölötte, aztán eltenni innen is, onnan is egy prosit, “majd otthon átnézzük tüzetesebben…”?

Mindenféle ember, mindenféle igény, és mindenféle szolgáltató is találkozik ilyenkor évente egyszer (a szerencsések évente többször), hogy segítséget kérjen és nyújtson.

Érdekelne, hogy mindez számodra álom vagy rémálom?

  1. Közelebb érzed-e magadhoz mindannak megvalósulását, amit elterveztél?
  2. Kaptál-e olyan segítséget, amire igazán vágysz?
  3. Hányan hallgatták meg, mit és hogyan is szeretnél voltaképp?

És hányan szólítottak meg azzal, hogy “ismered a….?”, “bizonyára láttad már a ….”, vagy ami még rosszabb: “hagy agyjak egy prospektust, ebben minden benne van…”, vagy “most számos kedvezmény közül választhattok…” – és ami talán minden embernek a rémálma:

“csak ma!!!! – ha ma lefoglaljátok, akkor csak ennyi, és még ezt is adjuk hozzá, és x összeg felett még ez is a tiétek lehet, de csak akkor ha….!!!!

Ekkor már ráncolod a homlokodat, és keresed a menekülő utat, hogyan kerülhetnél ki ebből a csapdából. Nem akarod megvenni! Már egyáltalán nem. Szemet gyönyörködtető volt a stand, bűbájos az “eladó”, de nem, nem akarod megvenni. Minél inkább tukmálja, annál inkább nem kell. Ő nyomul, Te hátrálsz. És ő a nap végén üres zsebbel távozik.

 

Ez a kiállítás egyébként sokak számára sok jót is hozott, hogy erről is említést tegyek. Ha elkerülted szerencsés módjára a fenti nyomulós “eladókat”, akkor biztosan Te is találtál nagyon szép menyasszonyi ruha modelleket, őrült szép képeket készítő fotóművészeket, és talán magával ragadott a kiállítás csillogó kavalkádja, végre ízelítőt kaptál abból, mi minden vár majd a nagy napon. Talán találkoztál szívélyes, türelmes, segítőkész “szolgáltatókkal”, ahogyan mindenütt nevezik őket. Én jobban szeretem csak éttermeknek hívni őket, vagy zenészeknek, vagy cukrászoknak, mert hát valójában azok nem? Szolgáltatók az ország minden táján élnek, de szolgáltató a gázművek is, vagy az Elektromos Művek… – ezekről csupa rossz dolog jut az emberek eszébe.

Például az, hogy ezek összevissza számolnak, ne adj’ Isten még át is verik szegény, gyanútlan “fogyasztót” (mert ha “szolgáltató”, akkor “fogyasztó”, nem?), és mindent tényként tálalva próbálnak lenyomni a torkunkon. Ott vannak a köbméterek, meg a kilowattok, és ki kell fizetni, ha tetszik ha nem. Ha megértjük hogyan jött ki, ha nem.

Fenti kis eszmefuttatást átgondolva Te is könnyedén beláthatod, miért gondolják az esküvői “szolgáltatókról”, hogy tisztességtelenek, esetleg hogy túl “nyomulósak”, vagy a másik véglet “megsemmisítően bambák”, – mert a “szolgáltatók” számukra ilyenek, mint a Gázmű meg az Elmű.

Így hát én az összes írásomban, megnyilvánulásomban lehetőség szerint a tényleges neveiket használom.

Így említem őket: dolgozom 374 étteremmel, és más különleges helyszínnel, 54 szórakoztató zenekarral, és így tovább…

Nos ezek a csodás kollégáim, amellett, hogy egy részük a kiállításon is képviseltette magát, továbbra is nyújtja azokat a kedvezményeket, melyeket a kiállításon meghirdetett.

Tehát Te, kedves Menyasszony és kedves Vőlegény, nem vagy elkésve, nem maradtál le semmiről, ha nem a kiállításon döntöttél, és választottál közülük.

Éppen időben vagytok!

Nyugodj meg, még rengeteg idő van hátra az esküvődig. Sokszor felteszik nekem a kérdést: “el vagyunk már késve, ugye?” – nem. A válaszom mindig ez: “éppen időben vagytok.”

  • Ha kell egy kis megerősítés abban, hogy jó-e amit kitaláltál
  • Ha szükséged van egy független szakértő tanácsára, hogy melyik ajánlatot válaszd
  • Ha szeretnéd a kiállításon meghirdetett kedvezményeket még a jövő héten is megkapni
  • Ha szeretnél körültekintően választani, és akár még több ajánlatot megnézni, összehasonlítani
  • Ha fontos, hogy mindez mennyibe fog kerülni, esetleg szeretnél egy keret-összeget megadni
  • akkor hívjál fel, és megbeszéljük!

Ingyenes, online tanácsadás – minden esküvői témában: timea.feth@eskuvo-tervezo.hu

Vagy írj egy sms-t és visszahívlak: + 36 30 241 1219

És még egy kis adalék, hogy miért fontos mindez NEKED:

http://eskuvo-tervezo.hu/igaz-tortenet-eskuvo-500-000-ft-extrak-10-perc-alatt/

 

 

Elcsépelt szavak? Csábító ígéret? Vagy valóság?

Egyáltalán: Minek a garancia?

Egy nagyon fontos kérdés ez, melyre a közvélemény általában hibásan felel. Sokan azt hiszik, hogy a garancia olyan, mint a biztosítás. Akinek van pénze rá, fizeti, akinek nincs, nem.

Ha már itt tartunk, hogy “biztosítás”: ott a kötelező, és lakásbiztosítása is van a legtöbb embernek. És hányszor látod hasznát? Na de mi van, ha leég a lakás? Akkor azért jó, ha tudsz venni helyette egy másikat, igaz?

Ugyanígy kell elképzelni az esküvői garanciáinkat is, melyek külön-külön és egyesével is biztosítások. Mindegyiknek fontos szerepe van, például:

  • Azt biztosítják számodra, hogy nem fognak visszaélni a bizalmaddal
  • Garantálják, hogy visszakapod a pénzed, ha nem azt kaptad, amit megrendeltél
  • Biztosítják számodra, hogy pontosan azt kapod, amit szeretnél, és olyan összegben is!

… és még sorolhatnám.

Nos, ezek után bizonyára felmerül Benned a kérdés, hogyha ez egy biztosítás, akkor vajon mennyibe kerül???

Ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem fogsz fizetni érte, mert ezek a különleges, értékes garanciák nálunk mind-mind a megbízási szerződés részét képezik.

És hogy miről szól a megbízás? Ennek csak a képzeleted szabhat határt.

Hogy mindez nem megfogható? Akkor kérlek oszd meg Velem, mit is várnál tőlem pontosan. Néhány napon belül pontosan az elképzeléseidre fogod megkapni a fényképes árajánlatokat, az általad megjelölt összeghatárig.

Hogy mindez túl hihetetlen? Rendben van. Ha akarsz, fizethetsz érte. De ha nem muszáj, miért tennéd?

Még mindig nem hiszel nekem, látom.

Nézd meg, nekik hogyan segítettem az esküvőjükben: http://eskuvo-tervezo.hu/category/referenciak/

Akkor miért éri meg nekem mindez? Mert egyszerre 17 esküvőt szervezhetek, ahol mindenki pontosan azt kapja, amit vár. El tudod képzelni, mekkora öröm ez számomra?

Természetesen amit megrendelnek, azt ki is fizetik, ebből élek:-)

De ezek mind-mind olyan dolgok, amit a létezésem nélkül is megrendelnének az esküvőjükre: esküvői vacsora, italok, zenészek, fotós, stb.

És képzeld, én még különféle kedvezményeket is intézek nekik. Így sokkal kevesebbe kerül az esküvőjük Velem, mint nélkülem 🙂

Remélem, felcsigáztalak, és mesélsz nekem az elképzeléseidről. Ha nem akarsz sokat körmölni, akkor használd a segítséget

Írj mail-t, tedd fel a kérdésedet, vagy egyszerűen csak szólj hozzá(m).

timea.feth@eskuvo-tervezo.hu

Ja: és a garanciákat fusd át kérlek, még példákat is tettem bele. Könnyen emészthető lesz, erre vállalom a garanciát :-))

 

 

 

Hogyan lesz felejthetetlen esküvőtök?

A ceremóniamester most megosztja Veled titkait…

eskuvo-eszti-es-pali24
  • Nyugodt, harmonikus esküvőre vágysz?
  • Netán pörgős, bulizósra?
  • Ott lesznek a nagyivó cimborák, akiket kezelni kéne valahogy?
  • Nincsenek ötleteid?

 Nálunk Ti vagytok a főszereplők

Ceremóniamester_eskuvore_1

Ceremóniamester hagy Benneteket kibontakozni

Milyen feladatokat lát el a ceremóniamester az esküvőn?

  • A zenekarral, DJ-vel összhangban dolgozik: amikor nincs zene, azonnal lendületbe jön, hogy a társaság ne unatkozzon.
  • Tánc közben is részt vesz a hangulat fokozásában: táncba hozza a vendégeket mindenféle trükkel
  • Ha kell, „nem avatkozik be”, ha kell igen: körtáncok, vonatozás, menyasszony megtáncoltatása különféle módokon: ezzel mindenkit be lehet vonni a táncba
  • Mint jó házigazda, a vendégek összes kérésére, kérdésére segítőkészen reagál
  • Vendégek kereshetik az esküvő napja előtt is bármikor, ha egyeztetni valójuk van: pl. egy meglepetés-program előkészítése számotokra, stb.
  • Egyszóval: garantálja a gondtalan esküvőt számotokra

Munkám képekben itt:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.318099548320555.1073741830.257285111068666&type=3

Ceremóniamester_eskuvore_1

Ceremóniamester garantálja a gondtalan esküvőt számotokra

 

 Mik azok, amit ezen felül pluszban kínálunk?

 Ami sehol máshol nem része a ceremóniamesteri szolgáltatásnak:

1.) A nagy nap előtti héten profi rendezvényszervezői forgatókönyvet állítunk össze az iránymutatásaitok alapján:

– így biztosak lehettek benne, hogy mindenre teljes körűen gondolunk, semmi sem marad ki az elintézendők, és az előkészületek közül. Minden fontos dolog esetén van „B” terv, tehát nem fordulhatnak elő váratlan meglepetések.

2.) A nagy napon ceremóniamester az előzetes forgatókönyv szerinti rendezvényszervezői tevékenységeket is ellátja:

– vendégek érkezése előtt ellenőrzi, hogy minden a forgatókönyv szerint elő van készítve, minden és mindenki a helyén van

– az est során ceremóniamester folyamatosan irányítja és segíti az esküvőn részt vevőket: konyha, zenekar, fotós, videós, vendégek, stb.

3.) Kéréseitekre az est során rugalmasan reagál, intézkedik: nem akar minden áron szerepelni. Rutinosan megtalálja az arányokat a „hagyni magától történni” és a „most kell tenni valamit” között.

4.) Az esküvői végéig folyamatosan jelen van és elérhető (nem telefonálgat, nem tűnik el, stb.) Akkor indul haza, amikor Ti úgy döntötök, nem egy előre meghatározott időben: addig marad, ameddig szükségetek van rá.

Ceremóniamester_eskuvore_1

Ceremóniamester egyezteti a vacsora részleteit

5.) Mindenre gondol, mint egy jó esküvőszervező: Van nála fájdalomcsillapító, tű, cérna, szúnyogriasztó spray, pót-tűzijáték a tortához, és sok más fontos kellék, melyek az évek során hasznosnak bizonyultak. Ezen felül gondoskodik a diabetikus vendégek megfelelő vacsorájáról, a kismamáknak szoptatós szobáról, stb.

Mit gondolsz, mennyibe kerül mindez?

Ceremóniamester közreműködése a nagy napon,

  1. variáció: „All in”: időkorlát nélkül, több helyszínen, ajándék esküvőtervezéssel: 170.000 Ft.
  2. variáció: „Elegant”: több helyszínen 01 óráig, ajándék esküvőtervezéssel: 140.000 Ft.
  3. variáció: „Happy Party”: egy helyszínen, 01 óráig, ajándék esküvőtervezéssel: 110.000 Ft.

Kaptatok már nászajándékot? Ugye nem?

A nagy napra tőlünk ajándékba egy profi rendezvényszervezőt kaptok, akivel az esküvő minden részletét biztonságban tudhatjátok.

Az előkészületekre egy profi esküvőszakértőt adunk, akihez bármilyen esküvői témában fordulhattok tanácsért, segítségért. Mindenre számos megoldást kínál, személyre szabott szolgáltatásokkal, zsebbarát árakon. Írásos szerződésekkel, értékes garanciákkal.

A játékokhoz szükséges kellékeket nagyker.áron beszerezzük (pl. lufi, stb.)

Hogy tetszik az ajándék? Nektek milyen elképzeléseitek vannak már az esküvőtökről?

Amint megosztjátok velem, mit hogyan szeretnétek (vagy hogy hogyan nem :-), akkor máris össze tudjuk állítani a feladatlistámat. Innentől kezdve gyerekjáték lesz az esküvőszervezési procedúra.

Annyi mindent szeretnénk, de hogyan fér majd bele mindez egyetlen estébe?

Személyes beszélgetés után elkészítjük a

Ti esküvői terveteket, a Ti elképzeléseitek alapján.

Hogyan kell elképzelni mindezt? Olvasd el, hogy ezen az esküvőn konkrétan mi volt a feladatom:

Ceremóniamester munkája a nagy napon

– Ceremóniamester megérkezik az ………………… étterembe: előkészíti a ceremónia helyszínét, egyeztet az étteremmel az est programjáról és az egyes felszolgálandó dolgok időpontjáról. (13-14 óra között)

– Várja az érkező vendégeket, vendégek érkezése előtt már fél órával. (kb. 14 órától).

– Polgári esküvő koordinálása, hogy minden rendben menjen: bevonulás, zenék, gratuláció, pezsgős koccintás, ajándékok, virágok, stb. (16-16.30)

– A pár fotózásának időtartama alatt zenekarral karöltve a vendégeknek megfelelő programról gondoskodik (egyeztetjük, hogy miket) (16.30-18.30)

– Vacsora előtt ajándékok átadására van lehetőség, esetleg csoportképek a családokkal, barátokkal a kertben. Beszédek előkészítése. (18.30-19.00)

– Vacsora előtt beszédek, köszöntők koordinálása, konferálása (vacsora 19 óra)

– Vacsora alatt, ha a vendégek megkeresik őt, egyeztet velük a későbbi esetleges meglepetés- programokról. Hangulatos zenéről gondoskodik, mely kérésetek szerint van élő zene, vagy cd-ről lejátszva a kedvenc zenéitek. Vacsora alatt előkészíti a forgatókönyv szerinti következő programot. Ha a vacsora valamelyik fogására esetleg sokat kell várni, bedob egy játékot vagy programot, hogy ne unatkozzanak a vendégek. (19-20.30)

– Vacsora után nyitótánc, buli kezdete (20.30-21.00)

– Buli: vélhetően „közbe avatkozás nélkül”, mert már mindenki alig várja, hogy szórakozhasson J))))))) Ezidő alatt ellenőrzi a mosdókat, egyeztet a vendéglátóval a tortáról, előkészíti a szükséges dolgokat. Játékok igény szerint: pl. itt lehetne bevetni a lufis játékot, mert még mindenki elég éber. (21.00-22.30)

– Menyasszonyi torta felvágása, rövid köszöntővel (22.30)

– Buli II. felvonás (22.45-23.45)

– Zenekari szünet, játék igény szerint. (23.45-24.00)

– Menyasszonytánc koordinálása (00.00-0.30)

– Pár öltözni megy, zenekar buli zenét játszik. Tánc.

– Igény szerint program vagy játék. (00.30-01.00)

– Éjféli vacsora (01.00-01.30)

– Zene, tánc (01.30-hajnalig). Program vagy játék igény szerint.

 

 

Legyen hát felejthetetlen a Ti esküvőtök is, így barátaitok még évtizedek múlva is jókedvvel fogják emlegetni!

Az alábbi elérhetőségeken tudsz időpontot egyeztetni Velem.

Örömmel várom a jelentkezéseteket:-)

És ne feledd: mindent lehet, de semmi sem kötelező.

 

Amennyiben esetleg még vannak kétségeid, kukkantsd meg az országban egyedülálló garanciáinkat itt: http://eskuvo-tervezo.hu/garancia

Akik eddig bizalmat szavaztak nekem: http://eskuvo-tervezo.hu/category/referenciak/

Nézd meg a további titkokat, tippeket is a ceremóniamesterről: http://eskuvo-tervezo.hu/ceremoniamester/

Féth Tímea

+ 36 30 241 1219

Esküvőtervező, ceremóniamester

www.eskuvo-tervezo.hu

Timea.feth@eskuvo-tervezo.hu

Megtaláltad az álom-helyszínt esküvődre?

Még keresgélsz?

Ez az igaz történet mindkét esetben Neked szól. Pont ma történt meg velem.

Ma szerződtünk le egy esküvőt Visegrádon egy sokcsillagos hotelbe. A menyasszony kb. egy hónapja keresett meg engem, egy kiemelt esküvői helyszín-ajánlatunk kapcsán.

Az előző hetekben rommá idegeskedte magát azon, hogy legalább 20 helyről kért ajánlatokat, de valahogy egyik sem volt az igazi. Sok helyről nem is válaszoltak, volt, ahol kioktatták őket, volt, ahol nem árulták el az árakat, “majd csak személyesen”- mondták…

Amikor találkoztam velük, elmondták részletesen mit hogyan szeretnének. Készítettem nekik személyre szóló ajánlatokat, megnéztünk egy helyet, kiválasztották. Aztán jött az Isteni sugallat, hogy mégis az első volt a jó valamiért, mondjuk ezt le, és gyerünk vissza oda :-))). Mivel akkor már le voltam szerződtetve, evidens volt, hogy én intézem az egészet.

Miért meséltem el mindezt?

Mert nem fogod elhinni, csak így, hogy konkrét példán keresztül írom le:

AZ ESKÜVŐTERVEZŐ KÜLDETÉSE, HOGY PÉNZT SPÓROLJON NEKED!!!!

A mai szerződésbe a következő eredményeket könyvelheti el a menyasszony és a vőlegény. Nekem pedig egy tíz perces telefonbeszélgetésembe került.

  1. a vacsora-menü ára 6500-ról 5700-ra változott, úgy, hogy ráadásul
  2. a desszertnek kért fagyi helyett (3 gombóc per fő) korlátlanul ehetnek fagyit a vendégek a fagyipultból a tejes éjszaka folyamán, csokiöntettel, gyümölcsökkel !!!
  3. az éjféli menü ára 2300-ról 1600-ra változott
  4. az 1200 Ft/db. áras koktélok helyett kértünk egy mixert, aki 25000 Ft-ért bármilyen koktélt elkészít azokból a tömény italokból, melyekért korlátlan csomagárat fizet a pár, ehhez elintéztük, hogy hozzon magával mindenféle kelléket is (koktélos poharak, szirupok, pult dekoráció, koktélcseresznye, citrom, díszítő elemek, stb. – ami amúgy egy csomó pénz lenne)
  5. a polgári szertartás hangosítása végül grátis

ezzel mindösszesen 365.000 Ft-ot spóroltunk. 

És van még egy titok, amivel megtakarítottunk további 267.000 Ft-ot :-)))

Érdekel?

Nézzük át a Ti ajánlatotokat is ?? Kapcsolatfelvétel a tervezővel

 

Kapcsolódó cikkek: 

http://eskuvo-tervezo.hu/ugye-te-is-lehuzas-mentes-arajanlatot-szeretnel/

 

Váratlan kiadások nélküli álomhelyszín esküvődre

Összefoglalás, hogy mit tartalmaz számodra ez a cikk:

  • Csomagár garanciákkal
  • Extrák
  • Ajándékok
  • Ellenállhatatlan ajánlat

Helyszín egy exkluzív villa fás, erdős környezetben, panorámával a legszebb budai hegyekre

Esküvői helyszín ajánlat a tervezőtől

Ínycsiklandó helyben sütött és főzött finomságokkal láthatjátok vendégül a meghívottakat

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat50

A boldogító IGEN-T a villa csodás kertjében mondhatjátok ki, meghitt körülmények között

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat37

mediterrán kert és és az étterem minden egyes zuga csak és kizárólag a Tiétek egész nap és egész éjszaka, időkorlátozás nélkül.

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat39

Fogadd el a ház ajándékát: egy exkluzív fénydekorációt, mellyel az egész házat, és a kertet is kivilágítják. A színt Te választod!

eskuvotervezo-rendkivuli-eskuvoi_ajanlat29

Lásd vendégül az érkezőket egy pohár finom pezsgővel, most szintén a ház költségére

pezsgő

 (Fotó: Földesi Máté)

Exkluzív, mindent tartalmazó csomagunk, meglepetés-költségek nélkül az alábbiakat tartalmazza:

  • 4 fogásos vacsora-menü (hogy pontosan mi legyen benne, az variálható)
  • éjféli menü (tradicionális magyaros ételekkel, vagy ínycsiklandó grill-menüvel, esetleg salátákkal, vagy sajttal és gyümölcssel, stb.)
  • korlátlan italfogyasztás (Gösser sör, Villányi borok,Coca cola üdítők, Cappy rostos levek, ásványvíz, kávé, capuccino)

Ha nem akarsz a tömény italokért horror árat fizetni, és bajlódni sem akarsz a beszerzésükkel, akkor rendeld meg a következőt is:

Korlátlan a töményital-fogyasztás, 1.200 Ft/fő ellenében. Érkezéstől-távozásig! (Az italfajták egyeztethetők, kérés szerint.)

Élvezd a további, különleges kedvezményeket az exkluzív esküvői csomag részeként:

  • A vendéglátás árait érkezéstől távozásig számítjuk, hosszabbítási díj nélkül
  • A tartózkodásra időkorlát nincs
  • Kizárólagos étterem- és kerthasználat (idegenek nem jöhetnek be)
  • Garancia az étel-mennyiségre: ha elfogy az árban kínált ételmennyiség, a vendégek további étel-fogyasztását a ház fizeti !!!!
  • Hatalmas parkolók
  • Kényelmes megközelítés
  • Közel a fővároshoz (A Moszkva térről 15 percnyire autóval)
  • Szállás helyben
  • Hatalmas, ősfás park
  • Romantikus esküvői szertartás-helyszín
  • Több, mint 1.000 esküvőt végig dolgozott figyelmes kiszolgáló személyzet

Hihetetlen, de…

a csomagért most mindösszesen 13.990 Ft/fő árat kell fizetni.

  • Az esküvői menüár fenti extrák nélkül (!!!) egyébként 16.800 Ft/fő lenne
  • most azonnal 281.000 Ft-ot takaríthattok meg csak a menüáron!
  • A különleges ajándékok összértéke ezen felül még (!!!) 305.000 Ft.
  • Így az esküvőtök összesen (281.000 + 305.000=) 586.000 Ft-tal kerül kevesebbe !!!

Lássuk az extra bónusz ajándékokat, mely szintén a csomag részeként jár Nektek:

  1. ajándék: Wellcome pezsgőkoktél mindenkinek
  2. ajándék: Exkluzív fénydekoráció a kívánt színben
  3. ajándék: Alap háttér zeneszolgáltatás (cd-lejátszó és beépített hangtechnika) mobil mikrofonnal
  4. ajándék: Esküvőszervező az előkészületekre és az esküvő napjára, hogy felhőtlenül szórakozhassatok, és minden időben le legyen szervezve.
  5. ajándék: 6 egyszerű de hangulatos szoba a vendégházban
  6. ajándék: Csodás mediterrán pálmák a kertben és az étteremben

Nézd meg a további képeket az étteremről, és a csodálatos kertről:

Töltsd le az ajánlathoz tartozó menüket, és válassz kedvedre valót: Választható menük a rendhagyó ajánlathoz.pdf

Az ajánlat érvényes min. 100 fős felnőtt vendég-létszámra, 2014. február 28-ig való foglalás esetén. Nincs már sok idő, jelentkezz gyorsan, és megszervezzük a helyszínbejárást, valamint a kóstolást is. Az árak a 10% szervizdíjat, és az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.

Pénteki napokra további kedvezmények, kisebb létszámú esküvőket is fogadnak, ezesetben az árak a kérések, és a létszám függvényében alakulnak.

Siess, mert már nincs sok időd. A határidő hamarosan lejár. Úgyhogy jelentkezz be mielőbb egy kóstolásra, hogy megmutathassam ezt a gyönyörű éttermet!

Időpont-egyeztetés

Válogass további 170 gyönyörű helyszínünk közülBármelyikre vonatkozóan 24 órán belül személyre szabott, fényképes árajánlatot küldünk Nektek. Az esküvőtervezést és rendezvényszervezést most ajándékba adjuk.

Vajon szükséged van esküvőtervezőre? Teszt két percben itt 

Kérdésed van?

[contact-form-7 id=”244″ title=”Ajánlatkérés”]

 

This post is password protected. To view it please enter your password below:

Anyák napját ünnepelt egy nagy csapatnyi lány, anya és nagymama múlt vasárnap…

Az előzetesen meghirdetett “Gardróbfrissítő csere-bere” programon számos szépségápolási újdonság és meglepetés mellett az érdeklődők kellemesen tölthették el az idejüket.

Rengeteg ruhát hoztak a résztvevők, és mindenki boldogan távozott haza, újabb “zsákmányokkal”. Aki nem talált neki tetsző, vagy a méreteihez illő ruhát, az jókedvűen válogatott a táskák, cipők, kendők, és különleges ékszerek között.

A ruhák mellett megjelent szépség több más arca is…

Profi sminkesek várták a szépülni vágyókat, s az előzetesen kisorsolt 10 szerencsés mellett mások is kaptak személyre szabott sminktanácsokat, ötleteket. Az ügyes kezű sminkesek mellett mindig voltak nézelődők, szurkolók, akik már izgalommal várták az éppen a sminkes székben ülő barátnőjük “nagy átalakulását” :-))).

mini-IMG_8952

A szépség és smink iránt érdeklődők a tavaszi bőrápolás legfrissebb újdonságait is tesztelhették, az Esküvőtervező szépségtanácsadó jóvoltából.

mini-IMG_8874

Oriflame smink, bőrápoló, lábápoló szerek, parfümök, napozó szerek, és a legmodernebb formulákat tartalmazó hajápoló készítmények mellett a 46 éves múlttal rendelkező cég wellness termékei is nagy népszerűségnek örvendtek.

Az egyéni tanácsadás a rendezvény keretein kívül folyamatosan zajlik tovább, hiszen ezeknél a termékeknél a hatóanyagban nagyon gazdag termékeknél kiemelten fontos, hogy a megfelelőt válasszuk. A cég egyébként 100% garanciát vállal termékeire (ha bőrallergia vagy más gond lép fel, visszakapod az árát).

Már ott helyben sokan eldöntötték, hogy szeretnének 30%-kal a katalógusár alatt  vásárolni, ezért azonnal klubtagsági kártyát váltottak. Gratulálunk nekik, jó döntés volt! Vikit nem kellett sokáig győzködni:

mini-IMG_9131

Akik ott elmulasztották, és meggondolták magukat, azok itt jelentkezzenek bátran: + 36 30 241 1219, vagy info@eskuvo-tervezo (Ez az Esküvőtervező szépségtanácsadó elérhetősége)

Ha vittél Oriflame katalógust, ugyancsak a fenti elérhetőségeken rendelheted meg, amit szeretnél. Ha bármilyen kérdésed van a szépséggel kapcsolatban, ne habozz, telefonálj. Ha katalógust szeretnél, szintén :-))

mini-IMG_9110

Ha még nem rendeltél, vagy még nem gondoltál rá, akkor kérlek menj be a fürdőszobádba, és ellenőrizd, hányadán állsz a következő termékekkel: (vagyis hogy ők a flakon hányadáig állnak éppen :-)))

  1. kézmosó folyadék
  2. tusfürdő
  3. testápoló
  4. dezodor
  5. sampon
  6. fogkrém
  7. smink- neszeszered tartalma…

bátrabbak mehetnek tovább is a hálószoba irányába, vagy egyéb titkos rejtekhelyekre:

  • parfüm
  • lábápoló szerek, manikűr készlet, lábreszelő, stb.
  • fésűk, ecsetek, neszeszerek
  • kéz- és körömápoló csodák: lakkok, díszek, ápoló szerek, kézkrém
  • ha nem találtál a csere-bere napon megfelelőt, akkor: táskák, kendők, divat-ékszerek
  • “testsúlyfelesleg-stimuláló szerek” (aki használ ilyet úgyis tudja mire gondolok, aki meg nem, az meg jobb, ha bele sem gondol…krémek, vitaminok, stb.)
  • szőrtelenítő szerek és eszközök (nem a férjed borotvája…)
  • itt a szezonja, de vajon hol veszed meg? : napozó szerek

Ha összeírtad, hogy fentiek közül mi fogy el nálad hamarosan, ragadj telefont, vagy billentyűzetet, és ne kímélj. Néhány napon belül megkapod a kért termékeket,  a megfelelő kiválasztásában segítünk. Ha netán mégis allergiás leszel rá, vagy bármilyen indokolt kifogásod van, visszakapod az árát.

Itt adhatod le a rendelésedet: info@eskuvo-tervezo.hu

Kérdésed van? Telefonálj: + 36 30 241 1219

mini-IMG_9068

Tavasz van, megújulunk, ünnepelünk. Az ünnepek szervezése mindig nagy feladat, kihívás. Ehhez nyújt segítséget az Esküvőtervező “Partiszervezési kisokosa” (kattints rá, és le tudod tölteni).

A partiszervezés kapcsán jussanak eszedbe a mindennapi életedből a következő alkalmak, melyeken nagy segítségedre tudok lenni.

Pénzt és időt spórolhatsz, ha használod a profi Esküvőtervező rendezvényszervezési tapasztalatát. Kérj tanácsot, kérj árajánlatot: (www.eskuvo-tervezo.hu)

  • születésnap
  • ballagás
  • osztálytalálkozó
  • céges rendezvény
  • évforduló
  • eljegyzés
  • esküvő

hogy csak a leggyakoribbakat említsem. A többit megtalálod rendezvényszervezői honlapunkon: (www.aranylangiroda.hu)

mini-IMG_8877

Az esküvők világa át is vezet minket a szép kontyok, frizurák birodalmába.

Partira, esküvőre mész? Gáláns születésnapra vagy hivatalos? Itt a parti frizuk és hajfonatok mestere:

mini-IMG_9116

Volt is nagy tolongás, hogy mindenkiből hercegnőt varázsoljon egy napra :-))

Ha az esküvőd napjára szeretnéd Őt, akkor a következőre számíthatsz:

Konty esküvőre

Esküvői konty

A tökéletesre sminkelt, és ápolt bőrű hajfonatos lányok mi másra vágynának még, mint egyedi fülbevalókra, így hát adtunk nekik bőven:

mini-IMG_8955

Mivel ez egy esküvői blog, így ajánlom figyelmedbe a következő darabot.

Az esküvőtervező szerint a legtrendibb fülbevaló:

mini-IMG_8957

Amikor mindenki végigjárta a fenti állomásokat, a legizgalmasabb pillanat következett. Még egyszer a szabályok ismertetése: mit mire lehet cserélni, ki miből mennyit és hogyan vihet, próbálhat:

mini-IMG_8963

Jó, jó, de menjünk már be válogatni….

Ezen a képen még nem is sejtik mennyi minden vár rájuk :-))

Mi azonban ne siessünk, pár momentumot megosztanék Veletek, hogy mi is történt azalatt, ameddig Ti szépültetek, okultatok a rendezvényszervezővel, a sminkessel, a fodrásszal, meg a szépségtanácsadóval, meg az ékszerkészítővel…

Ja! Majdnem elfelejtettem: emlékezetes fotókat lehetett készíttetni tökéletesen átalakult, megszépült önmagunkról, melyhez a program szervezői is segítő kezet nyújtottak, mint azt a lenti fotó mutatja :-))

mini-IMG_9040

A nagy teremben folyamatosan zajlott a ruhák átvétele. A hozott darabok legnagyobb része átment a felvételin :-))

mini-IMG_8971

A ruhák vállfákra helyezése közben a szervezők is el-elámultak egy-egy darab láttán: “jajj, úristen, nézd milllyen cukkki, kár, hogy nekem nem jó….” mini-IMG_8897

– na persze akkor sem tették volna el maguknak, ha jó lett volna rájuk, mert ez a rendezvény úgy volt cuki, ahogy volt, minden széppel és jóval. És persze azért is, mert ők mind olyan jószívűek, hogy szívesebben adták oda másoknak a legszebb darabokat.

A vártnál sokkal több kiegészítő és ékszer is érkezett. Szinte mindenki talált magának megfelelő stílusú és színű darabot.

mini-IMG_8976

A leg”cukibb” táska az Esküvőtervező szerint: (Erre a férjeink csak annyit mondanának: “ér-de-kessss….”)

mini-IMG_8988

 A legklasszabb fülbevaló az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_8844

 És a legkirálynőibb lábbeli az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_8828

Volt feladat bőven…

mini-IMG_8983

… de a terem lassan csordultig megtelt NŐISÉGGEL:

mini-IMG_8978

 A legcsajosabb ruhadarab az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_8892

És egyszer csak betört a terembe a NŐŐŐŐŐŐŐŐŐ

Volt, aki nem csak beszélgetésben bizonyult határozottnak, hanem ruhaválasztásban is tudta, mit akar:

mini-IMG_9031

És persze voltak bizonytalankodók:

mini-IMG_9027

Azt hiszem, a következő rendezvényen még több ékszer lesz, még csodálatosabb választékkal. De ennyi között sem volt könnyű megtalálni a megfelelőket:

mini-IMG_9023

A ruhacsere alatt és után is még lehetett látogatni az egyes “műhelyeket” a kisteremben, így kukkantsunk vissza pár kép erejéig, mert van még néhány díjazottunk.

A legőszintébb mosoly az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_9086

A legegyedibb frizura az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_9139

A legnagyobb meglepetés az Esküvőtervező szerint: hogy pici hajból is lehet (pici) fonatot készíteni:

mini-IMG_8918

Azon kívül, hogy jól éreztük magunkat, nem csak a látogatók tanulhattak tőlünk, hanem mi is, mindannyian sokat kaptunk egymástól.

Arra is gondoltunk, hogy mi lenne, ha legközelebb úgy találkoznánk, hogy, lenne kávé, meg szendvics, és kicsit jobban megismerkedhetnénk. Sok nő egy helyen, sok mindenről tud ám eszmét cserélni. Hogy mivel gazdagodtam én személy szerint? Nézzük csak.

A beszélgetések során:

  • találtam a rendezvényirodámhoz DJ-t, fotóst, kozmetikust
  • egy másik üzleti elképzelésemhez szükségem van varrónőre, kettővel is találkoztam :-))).
  • Az eladandó lakásomat már el is jött megnézni az egyik ingatlaniroda-tulajdonosnő
  • az ékszerkészítő egyedi esküvői ékszereket fog nekünk kreálni
  • a sminkes lányok vállalják az esküvői sminkeket
  • ezen kívül kaptam egy meghívót egy exkluzív kozmetikai arckezelésre

Kell ennél több???

Az én nőnapom már eddig is igazán tökéletesen telt. De amikor hazamentem…

A sétából hazaérkező 2 éves Kisfiam egy gyönyörű szál virággal legyezgetett felém a babakocsiból: kaptam tőle egy vörös szegfűt :-)))), csodálatos anyai érzés volt… A Férjem pedig valami iszonyatosan finom mézes húscsodát készített ebédre, a kedvenc steak burgonyámmal.

Azoknak, akik ott voltak, és megadták az e-mail-címüket, az ígéretem szerint gondoskodtam meglepetésről, melyet hamarosan mindenki meg is fog kapni.

Ha Te nem voltál ott, bízom benne, hogy a következő ilyen alkalommal találkozunk, és egy kellemes napot tölthetünk majd együtt.

A csajok (a szervezők :-)) jelesre vizsgáztak példamutatásból és rendezvényszervezésből is :-)))) Még egyszer köszönjük Nekik!

A következő rendezvényen ott a helyed!

mini-IMG_9141

Hogy biztosan ne maradj le róla:

Kövess minket a Facebook-on, és kérd az Esküvőtervező friss híreit e-mail címedre is.

A cikkben szereplő fotók amatőr felvételek. A többi, rendezvényről készült amatőr fotót itt tudod megnézni:

http://eskuvo-tervezo.hu/rendezvenyen-dolgozik-a-szakerto/

 

Küldd el ezt a cikket a barátaidnak: http://eskuvo-tervezo.hu/a-nagy-sikeru-gardrobfrissito-csere-bere-elmenybeszamolo/