“Teljesen ismeretlen feladattal szembesültünk, amikor az esküvőnk megszervezése volt soron. Timi mindenben nagyon kedvesen a rendelkezésünkre állt, hétvégén és késő este is mindig kaptunk e-mail-t tőle, miben, hogy áll éppen a szervezés. Ez nagyon megnyugtató volt.

A vendégeink (főleg a vidékiek) az exkluzív helyszín láttán nagyon elcsodálkoztak, de a kedves, közvetlen hangulatú esküvőnk, és az apró részletekbe vetett figyelmesség feloldotta gátlásaikat.

A zenekar és a vőfély is profin tudta a dolgát, fotós és videós nélkül pedig nem tudnánk újra élni az esküvőnket. A legszebb képünk a nappali falán mindig eszünkbe juttatja a csodálatos pillanatokat.

Köszönünk még egyszer mindent Timi!

Üdv. Anita és Tibi”

 

Esküvőtervező:

Amikor ezt az esküvőt bonyolítottuk, még nem tudtam, hogy Anita húga is férjhez megy néhány év múlva, és ott is én leszek az a szerencsés, aki szervezhet, tanácsokat adhat.
(Brigi és Zoli esküvője)

Anita egy olyan szakmában dolgozik, ahol a férfias gyakorlatiasság, az észérvek alapján való döntés, valamint a határozott elképzelések jellemzőek a napi munka során.
Ezért is lehet az, hogy rögtön az első pillanatban megtaláltuk a közös hangot, és megbeszéltük, mi az, amit igazából szeretnének.

Egy elegáns vacsora-helyszínt kerestek, – mely végül egy öt csillagos belvárosi hotel lett – ahol szálláslehetőség is volt a vidéki vendégek részére, illetve másnap egy kis belvárosi sétát is tehettek ezek a kedves, rég nem látott rokonok.

Mivel a népies elemeket szerették volna az esküvőjükben megjeleníteni, így a hagyományos vőfély mellett döntöttek.

Zenekarként a költségvetésbe egy három fős együttest illesztettünk, mert szerintük 3 fővel is hasonlóan jó lesz, mint négy fővel.
Szívem repesett, ugyanakkor fájt is. Kit hagyjunk le a zenekarból? Dobost? Szaxofonost?
Gitárt? Végül a dobos maradt ki.
És mivel a teljes esküvőt mi szerveztük, így készítettem számunkra egy meglepetést.
Amikor beléptek a bálterembe az esküvő napján, ott állt a színpadon a gyönyörű zenekar, dobbal együtt. Ez volt az én nászajándékom!