„Őszintén ajánljuk az Aranyláng Rendezvényirodát minden házasulandó párnak, akik azt szeretnék, hogy életük nagy napján minden tökéletes legyen.

A mi esküvőnk 2012 nyarán valóban életünk legszebb napja volt, mivel minden úgy alakult, ahogy szerettük volna a pontos és precíz szervezésnek, a tapasztalt szolgáltatóknak, valamint a részletes és folyamatos egyeztetéseknek köszönhetően.

A nagy napon valóban csak arra kellett figyelnünk hogy élvezzük ki az adott nap perceit és ne azzal kelljen foglalkoznunk, hogy minden és mindenki a helyén van-e, lesz-e pezsgő, vagy megszólal e a zene a ceremónián. Minden a mi elképzeléseink szerint alakult a vendégeink és mi is jól érezhettük magunkat.

Már a helyszín és dekoráció kiválasztásában nagy segítséget jelentett, hogy az elképzeléseink alapján Timi le tudta szűkíteni a lehetőségeket, ezáltal pedig megkímélt minket az elképzelésünknek nem megfelelő helyszínek megtekintésétől, ezzel időt és energiát spórolva nekünk.

Tapasztalata révén segíteni tudott abban, hogy ki kerüljük a különböző buktatókat illetve kapcsolatai révén sok esetben javítani tudott az ajánlott árakon.

A forgatókönyv megírása során a vendégvárással, szertartással, vacsorával kapcsolatban sok olyan ötletet kaptunk, amelyek nagyon hasznosak voltak, és amire nem is gondoltunk volna magunktól.

Mi is azt gondoltuk a lánykérés után, hogy egy esküvő megszervezése nem nagy dolog. Valószínűleg magunk is megszerveztük volna a saját esküvőnket, de hogy nem sikerült volna ilyen jól az biztos!

Köszönjük Timi :)”

Ági és Attila
2012. június 22.