Anyák napját ünnepelt egy nagy csapatnyi lány, anya és nagymama múlt vasárnap…

Az előzetesen meghirdetett “Gardróbfrissítő csere-bere” programon számos szépségápolási újdonság és meglepetés mellett az érdeklődők kellemesen tölthették el az idejüket.

Rengeteg ruhát hoztak a résztvevők, és mindenki boldogan távozott haza, újabb “zsákmányokkal”. Aki nem talált neki tetsző, vagy a méreteihez illő ruhát, az jókedvűen válogatott a táskák, cipők, kendők, és különleges ékszerek között.

A ruhák mellett megjelent szépség több más arca is…

Profi sminkesek várták a szépülni vágyókat, s az előzetesen kisorsolt 10 szerencsés mellett mások is kaptak személyre szabott sminktanácsokat, ötleteket. Az ügyes kezű sminkesek mellett mindig voltak nézelődők, szurkolók, akik már izgalommal várták az éppen a sminkes székben ülő barátnőjük “nagy átalakulását” :-))).

mini-IMG_8952

A szépség és smink iránt érdeklődők a tavaszi bőrápolás legfrissebb újdonságait is tesztelhették, az Esküvőtervező szépségtanácsadó jóvoltából.

mini-IMG_8874

Oriflame smink, bőrápoló, lábápoló szerek, parfümök, napozó szerek, és a legmodernebb formulákat tartalmazó hajápoló készítmények mellett a 46 éves múlttal rendelkező cég wellness termékei is nagy népszerűségnek örvendtek.

Az egyéni tanácsadás a rendezvény keretein kívül folyamatosan zajlik tovább, hiszen ezeknél a termékeknél a hatóanyagban nagyon gazdag termékeknél kiemelten fontos, hogy a megfelelőt válasszuk. A cég egyébként 100% garanciát vállal termékeire (ha bőrallergia vagy más gond lép fel, visszakapod az árát).

Már ott helyben sokan eldöntötték, hogy szeretnének 30%-kal a katalógusár alatt  vásárolni, ezért azonnal klubtagsági kártyát váltottak. Gratulálunk nekik, jó döntés volt! Vikit nem kellett sokáig győzködni:

mini-IMG_9131

Akik ott elmulasztották, és meggondolták magukat, azok itt jelentkezzenek bátran: + 36 30 241 1219, vagy info@eskuvo-tervezo (Ez az Esküvőtervező szépségtanácsadó elérhetősége)

Ha vittél Oriflame katalógust, ugyancsak a fenti elérhetőségeken rendelheted meg, amit szeretnél. Ha bármilyen kérdésed van a szépséggel kapcsolatban, ne habozz, telefonálj. Ha katalógust szeretnél, szintén :-))

mini-IMG_9110

Ha még nem rendeltél, vagy még nem gondoltál rá, akkor kérlek menj be a fürdőszobádba, és ellenőrizd, hányadán állsz a következő termékekkel: (vagyis hogy ők a flakon hányadáig állnak éppen :-)))

  1. kézmosó folyadék
  2. tusfürdő
  3. testápoló
  4. dezodor
  5. sampon
  6. fogkrém
  7. smink- neszeszered tartalma…

bátrabbak mehetnek tovább is a hálószoba irányába, vagy egyéb titkos rejtekhelyekre:

  • parfüm
  • lábápoló szerek, manikűr készlet, lábreszelő, stb.
  • fésűk, ecsetek, neszeszerek
  • kéz- és körömápoló csodák: lakkok, díszek, ápoló szerek, kézkrém
  • ha nem találtál a csere-bere napon megfelelőt, akkor: táskák, kendők, divat-ékszerek
  • “testsúlyfelesleg-stimuláló szerek” (aki használ ilyet úgyis tudja mire gondolok, aki meg nem, az meg jobb, ha bele sem gondol…krémek, vitaminok, stb.)
  • szőrtelenítő szerek és eszközök (nem a férjed borotvája…)
  • itt a szezonja, de vajon hol veszed meg? : napozó szerek

Ha összeírtad, hogy fentiek közül mi fogy el nálad hamarosan, ragadj telefont, vagy billentyűzetet, és ne kímélj. Néhány napon belül megkapod a kért termékeket,  a megfelelő kiválasztásában segítünk. Ha netán mégis allergiás leszel rá, vagy bármilyen indokolt kifogásod van, visszakapod az árát.

Itt adhatod le a rendelésedet: info@eskuvo-tervezo.hu

Kérdésed van? Telefonálj: + 36 30 241 1219

mini-IMG_9068

Tavasz van, megújulunk, ünnepelünk. Az ünnepek szervezése mindig nagy feladat, kihívás. Ehhez nyújt segítséget az Esküvőtervező “Partiszervezési kisokosa” (kattints rá, és le tudod tölteni).

A partiszervezés kapcsán jussanak eszedbe a mindennapi életedből a következő alkalmak, melyeken nagy segítségedre tudok lenni.

Pénzt és időt spórolhatsz, ha használod a profi Esküvőtervező rendezvényszervezési tapasztalatát. Kérj tanácsot, kérj árajánlatot: (www.eskuvo-tervezo.hu)

  • születésnap
  • ballagás
  • osztálytalálkozó
  • céges rendezvény
  • évforduló
  • eljegyzés
  • esküvő

hogy csak a leggyakoribbakat említsem. A többit megtalálod rendezvényszervezői honlapunkon: (www.aranylangiroda.hu)

mini-IMG_8877

Az esküvők világa át is vezet minket a szép kontyok, frizurák birodalmába.

Partira, esküvőre mész? Gáláns születésnapra vagy hivatalos? Itt a parti frizuk és hajfonatok mestere:

mini-IMG_9116

Volt is nagy tolongás, hogy mindenkiből hercegnőt varázsoljon egy napra :-))

Ha az esküvőd napjára szeretnéd Őt, akkor a következőre számíthatsz:

Konty esküvőre

Esküvői konty

A tökéletesre sminkelt, és ápolt bőrű hajfonatos lányok mi másra vágynának még, mint egyedi fülbevalókra, így hát adtunk nekik bőven:

mini-IMG_8955

Mivel ez egy esküvői blog, így ajánlom figyelmedbe a következő darabot.

Az esküvőtervező szerint a legtrendibb fülbevaló:

mini-IMG_8957

Amikor mindenki végigjárta a fenti állomásokat, a legizgalmasabb pillanat következett. Még egyszer a szabályok ismertetése: mit mire lehet cserélni, ki miből mennyit és hogyan vihet, próbálhat:

mini-IMG_8963

Jó, jó, de menjünk már be válogatni….

Ezen a képen még nem is sejtik mennyi minden vár rájuk :-))

Mi azonban ne siessünk, pár momentumot megosztanék Veletek, hogy mi is történt azalatt, ameddig Ti szépültetek, okultatok a rendezvényszervezővel, a sminkessel, a fodrásszal, meg a szépségtanácsadóval, meg az ékszerkészítővel…

Ja! Majdnem elfelejtettem: emlékezetes fotókat lehetett készíttetni tökéletesen átalakult, megszépült önmagunkról, melyhez a program szervezői is segítő kezet nyújtottak, mint azt a lenti fotó mutatja :-))

mini-IMG_9040

A nagy teremben folyamatosan zajlott a ruhák átvétele. A hozott darabok legnagyobb része átment a felvételin :-))

mini-IMG_8971

A ruhák vállfákra helyezése közben a szervezők is el-elámultak egy-egy darab láttán: “jajj, úristen, nézd milllyen cukkki, kár, hogy nekem nem jó….” mini-IMG_8897

– na persze akkor sem tették volna el maguknak, ha jó lett volna rájuk, mert ez a rendezvény úgy volt cuki, ahogy volt, minden széppel és jóval. És persze azért is, mert ők mind olyan jószívűek, hogy szívesebben adták oda másoknak a legszebb darabokat.

A vártnál sokkal több kiegészítő és ékszer is érkezett. Szinte mindenki talált magának megfelelő stílusú és színű darabot.

mini-IMG_8976

A leg”cukibb” táska az Esküvőtervező szerint: (Erre a férjeink csak annyit mondanának: “ér-de-kessss….”)

mini-IMG_8988

 A legklasszabb fülbevaló az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_8844

 És a legkirálynőibb lábbeli az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_8828

Volt feladat bőven…

mini-IMG_8983

… de a terem lassan csordultig megtelt NŐISÉGGEL:

mini-IMG_8978

 A legcsajosabb ruhadarab az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_8892

És egyszer csak betört a terembe a NŐŐŐŐŐŐŐŐŐ

Volt, aki nem csak beszélgetésben bizonyult határozottnak, hanem ruhaválasztásban is tudta, mit akar:

mini-IMG_9031

És persze voltak bizonytalankodók:

mini-IMG_9027

Azt hiszem, a következő rendezvényen még több ékszer lesz, még csodálatosabb választékkal. De ennyi között sem volt könnyű megtalálni a megfelelőket:

mini-IMG_9023

A ruhacsere alatt és után is még lehetett látogatni az egyes “műhelyeket” a kisteremben, így kukkantsunk vissza pár kép erejéig, mert van még néhány díjazottunk.

A legőszintébb mosoly az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_9086

A legegyedibb frizura az Esküvőtervező szerint:

mini-IMG_9139

A legnagyobb meglepetés az Esküvőtervező szerint: hogy pici hajból is lehet (pici) fonatot készíteni:

mini-IMG_8918

Azon kívül, hogy jól éreztük magunkat, nem csak a látogatók tanulhattak tőlünk, hanem mi is, mindannyian sokat kaptunk egymástól.

Arra is gondoltunk, hogy mi lenne, ha legközelebb úgy találkoznánk, hogy, lenne kávé, meg szendvics, és kicsit jobban megismerkedhetnénk. Sok nő egy helyen, sok mindenről tud ám eszmét cserélni. Hogy mivel gazdagodtam én személy szerint? Nézzük csak.

A beszélgetések során:

  • találtam a rendezvényirodámhoz DJ-t, fotóst, kozmetikust
  • egy másik üzleti elképzelésemhez szükségem van varrónőre, kettővel is találkoztam :-))).
  • Az eladandó lakásomat már el is jött megnézni az egyik ingatlaniroda-tulajdonosnő
  • az ékszerkészítő egyedi esküvői ékszereket fog nekünk kreálni
  • a sminkes lányok vállalják az esküvői sminkeket
  • ezen kívül kaptam egy meghívót egy exkluzív kozmetikai arckezelésre

Kell ennél több???

Az én nőnapom már eddig is igazán tökéletesen telt. De amikor hazamentem…

A sétából hazaérkező 2 éves Kisfiam egy gyönyörű szál virággal legyezgetett felém a babakocsiból: kaptam tőle egy vörös szegfűt :-)))), csodálatos anyai érzés volt… A Férjem pedig valami iszonyatosan finom mézes húscsodát készített ebédre, a kedvenc steak burgonyámmal.

Azoknak, akik ott voltak, és megadták az e-mail-címüket, az ígéretem szerint gondoskodtam meglepetésről, melyet hamarosan mindenki meg is fog kapni.

Ha Te nem voltál ott, bízom benne, hogy a következő ilyen alkalommal találkozunk, és egy kellemes napot tölthetünk majd együtt.

A csajok (a szervezők :-)) jelesre vizsgáztak példamutatásból és rendezvényszervezésből is :-)))) Még egyszer köszönjük Nekik!

A következő rendezvényen ott a helyed!

mini-IMG_9141

Hogy biztosan ne maradj le róla:

Kövess minket a Facebook-on, és kérd az Esküvőtervező friss híreit e-mail címedre is.

A cikkben szereplő fotók amatőr felvételek. A többi, rendezvényről készült amatőr fotót itt tudod megnézni:

http://eskuvo-tervezo.hu/rendezvenyen-dolgozik-a-szakerto/

 

Küldd el ezt a cikket a barátaidnak: http://eskuvo-tervezo.hu/a-nagy-sikeru-gardrobfrissito-csere-bere-elmenybeszamolo/